1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.

A képviselőház - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Némethy Vilmos

333 Tudósító kőnyomatos fővárosi rovatának szerkesztője lett. 1927-ben mint felelős szerkesztő a Magyar Országos Tudósító élére került s ennek a Magyar Távirati Iroda után legnagyobb hírlaptudósító kő­nyomatosnak hírszolgálatát széles körben megszervezte és modern alapokra fektette. Néhány évvel ezelőtt erőteljes mozgalmat indított tanulmányaival és előadás-sorozataival az egyke leküzdésére, vala­mint a telepítés és a földreform érdekében. Résztvett a Válasz című folyóirat megalapításában és ma is felelős szerkesztője ennek az or­gánumnak, amely körül a fiatalabb magyar írói nemzedék színe­java tömörül. Dr Némethy Vilmos (Zalabaksa, Független Kisgazdapárt) r 1887-ben született Turniscsán (Bántornya) £ Zala megyében. Római katolikus, ügyvéd. Gim­náziumi tanulmányait Zalaegerszegen, az egyetemet Budapesten végezte s ugyanitt szer­zett 1915-ben ügyvédi oklevelet. 1915 február­jától kezdve végigküzdötte a világháborút a vasúti ezred kötelékében, több kitüntetésben részesült, s mint főhadnagy szerelt le. A há­ború után, a később szerb megszállás alá ke­rült Alsólendván nyitott ügyvédi irodát, de előbb megszervezte a forradalom által veszélyeztetett közrend s a szláv zöldkáderek által szorongatott murai határ védelmére a lendvavidéki határvédő csapatokat. A kommün alatt résztvett az alsólendvai ellenforradalomban, amiért a kommunisták bebörtö­nözték. Kiszabadulva a vendvidéken fejtett ki ellenforradalmi te­vékenységet. A szerb megszállás alatt is Alsólendván maradt és ügyvédi minőségben hathatós védelmébe vette az ott szorult ma­gyarságot. Sikerült az elkobzástól 24.000 hold földet is megmen­tenie, amivel lényegesen csökkentette az optánskövetelések szám­láját. Megalakította a horvát parasztpárttal karöltve működő vend­magyar pártot, „Néplap" és „Nase Novine" címen lapokat is adott ki. Magyarságáért többször bebörtönözték, végül is a szerb dikta­túra életbelépésekor menekülni volt kénytelen. Budapestre jött, ahol ügyvédi irodát nyitott s ezzel egyidőben enyingi birtokán kez­dett gazdálkodni. Alapító tagja és első pénztárosa volt a Függet­len Kisgazdapártnak, később kiadója a „Független Kisgazda" heti­lapnak. 1931-ben az alsólendvai kerületnek volt független kis­gazdapárti jelöltje, de néhai dr. Csák Károllyal szemben kisebbség­ben maradt. Csák Károly halála után, 1932-ben független kisgazda­párti programmal választotta meg a kerület s a Házban főként a mezőgazdaság és a falu népének érdekeit szorgalmazta beszédeiben és interpellációiban. Az új parlamentben a zalabaksai kerületet kép­viseli, szintén kisgazdapárti programmal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom