1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Felsőház - XIII. A kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok - Herczeg Ferenc

a Jókai Mór halálával elárvult elnöki székébe. 1910 óta rendes tagja az Akadémiának. Közben 1896-ban szülővárosa szabadelvüpárti programmal országgyűlési képviselőjévé választotta s ettől kezdve rövid megszakítással tagja volt a képviselőbáznak egészen az országgyűlés 1918 végén bekövetkezett feloszlatásáig. 1904-ben kisebbségben maradt Versecen, de még ez évben időközi választáson elnyerte az aradmegyei pécskai kerület mandátumai s ebben a kerületben választották meg 1905-ben és 1910-ben az általános választásokon is A Házban csak ritkán szólalt meg, de igen nagy tekinlélve volt politikai kérdésekben is, amit különösen Az Újságba — melynek egyik alapitója (1903) s főmunkatársa volt — és az 1911 ben alapítót Magvai- Figyelő cimü irodalmi és politikai szemléjébe irt éles, metszően gúnyos cikkeinek köszönhetett. Tisza István szűkebb táborához tartozott: a nagy államférfiú különös vonzalommal és nagyrabecsülésével tüntette ki. Ujabb időben igen nagy jelentőségű munkál végez a revíziós mozgalom körül. Elnöke a Revíziós Ligának s e tisztségében valóban elévülhetetlen szolgálatokai lett a nemzet ügyének. Herczeg Ferenc, akit a budapesti tudományegyetem tiszteletbeli doktorává promoveált, a mai magyar irodalom elismert vezére; elsőségéi Mikszáth Kálmán halála éta nem vitatja már a legszélsőbb irodalmi ellenzék sem. Eleven, finom, de kissé felületes regényekkel (Fenn és lenn, 1889) és könnyed, játékos novellákkal (Mutamur, 1892) kezdte, amelyek behízelegték magukat az olvasók tömegeinek tudatába s a fejlődés rendjén eljutott a Pogányok (1901) nagy távlatáig és epikai jelentőségéig, a Bizánc (1904) mélységes tragikumu konfliktusáig és A hid (192G) magyar történetfilozófiájáig s eszményi magasságáig, ahol egy Katona József s egy Vörösmarty szinte társtalanul állnak. K dátumok közé esik próbálkozásokban, alkotásokban és sikerekben példátlanul gazdag s rendkívül termékeny, mély és széles skálájú oeuvreje, melynek jelentősebb állomásai a következők: Gyurkovics lányok (elbeszélések, (1893), A dolovai nábob leánya (dráma, 1893), Simon Zsuzsa (regény, 1894), Három testőr (bohózat, 1894), Napnyugati mesék (elbeszélések, 1895), Szabolcs házassága (regény 1900), Honthy háza (dráma, 1890), Idegenek között (regény 1900), Pogányok (történelmi regény a honfoglalás korából, 1901) Ocskay brigadéros (szinmű. 1901), Balatoni rege (színjáték, 1902), Bizánc (a legkiválébb modern magyar tragédia, 1904), A honszerző (regény, 1905), Lélekrablás (regény, 1906), Déryné ifjasszony (vígjáték, 1907). A kivándorló (dráma. 1909), Szelek szárnyán (egy adriai vitorlásul leírása, 1910), A fehér páva (regény, 1911), Éva boszorkány (dráma, 1912), Napváros (elbeszélések, 1912), Az ezredes 522