1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Felsőház - XII. Szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Hubay Jenő
daság Kutató Intézet elnöki tanácstagja; ezenkívül az Országos Gazdasági Szakoktatási Tanácsnak és az Országos Szakoktatási Tanácsnak. Elnöke a Trans-Danubia egyesült gőzmalom r.-t.-nak s a Dunántúli Bank és Takarékpénztár r.-t.-nak és ezenkívül számos közgazdasági intézmény vezetőségében foglal helyet. Bégóta tevékeny részese a politikai életnek is, amelyben Tisza Istvánnak volt lelkes hive. A régi főrendiháznak tagja volt és itt jobbára mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott. Az 1922-es választásokon egységespárti programmal nyerte el Kaposvár mandátumát, a következő választáson azonban nem lépett fel. Gróf Ahnássy Imre halála után az Országos Mezőgazdasági Kamara elnökévé választották meg és mint ennek választottja, foglal helyet a felsőházban, amelynek egyik tekintélyes tagja. A 33-as bizottságban, ahol a felsőház választottjaként működik, épen ugy, mint a plénumban sürün szólal fel mezőgazdasági és főként .szeszkérdésekben és mivel a Szeszértékesitö r.-t. elnöke, szava ilyen ügyekben nagy súllyal esik latba. Vármegyéjének közéletében is jelentékeny szerepet visz; a vármegye törvényhatóságának és közigazgatási bizottságának évtizedek óla tagja és Somogy megye egyik legtekintélyesebb közéleti embere. HUBAY JENŐ Budapesten született 1858 szeptember 15-én. M. kir. kormányfőtanácsos, a kolozs vári Ferenc József-Kgyetem h. c. doktora, a Magyar Tudományos Akadémia, a Petőfi Társaság, a római Santa Cecília Accademia, a Helsinkii Zenész-Szövetség t. tagja, a Corvin-lánc tulajdonosa, a francia Becsületrend tisztje és számos bel- és külföldi magas rendjel tulajdonosa. 1909 óta Ferenc József király adományából örökös magyar nemes a ..szalatnni" előnévvel. Atyja, Huber ÍHubay) Károly, a Nemzeti Színház karnagya, ismert nevű zeneszerző és zenepedagógus volt. Hubay Jenő zenei tehetsége igen korán nyilatkozott meg: már kilenc éves korában feltűnést keltett a Nemzeti Zenede egyik hangversenyén Violti hegedűversenyének előadásával. Első tanítója édesatyja volt; tizennégyéves korában a berlini kir. Zeneakadémián Joachim tanítványa lett. 1878-ban Liszt ajánlatával Parisba ment, ahol Pasdeloup Concertl populaires-jein lépett fel, .mint hegedűművész megalapítván világhírnevét. A reákövelkezö időben egymásután hódította 1SL>