1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Felsőház - XI. Törvényhatóságok (vármegyék és városok) által választott felsőházi tagok - Lipthay Béla - Ludány Miklós dr.

az Erzsébetfürdő Részvénytársaság igazgatósági tagja. A mis­kolci önkéntes tűzoltó- és mentöegyesület diszelnöke. Miskolc közéletéhen mindig jelentős szerepet játszott. Miskolc város válaszlotta felsőházi taggá 1927-ben. A Magyar Nemzeti Bank fiókjának cenzora, A Takarékpénztárak és Bankok északmagyar­(.rszági körzetének elnöke. tlomrogd község díszpolgára. LIPTHAY BÉLA A szabolcsmegyei .léken született 1858 június 25-én. Középiskolai tanulmányait a kassai premontreieknél, a kalksburgi jezsui­táknál és Budapesten végezte. A budapesti egyetemen államtudományi államvizsgál tett, majd átvette birtokának vezetését. 1910-ben a kisvárdai kerület országgyűlési képviselőnek választotta meg munkapárti programmal. A Felsőszabolcsi Tiszaszabá­lyozó Társulat elnöke és a Szabolcsi Ló­tenyésztő Bizottmány elnöke. Az Urlovasok Szövetkezetének két évtizeden át ügyvezető igazgatója volt. A szabolcsmegyei Jék községben húsz éven át viselte a községi biró tisztjét. Több, mint negyven éve törvényhatósági bizottsági lag Szabolcsmegyében. Szabolcs-Ung vármegye felsőházi kép­viselője. LUDÁNY MIKLÓS DR. 448 szavat. A vármegye] lótenyésztő bizottság elnöke, a gazdasági egye­sület alelnöke. 1928-ban ;i newyorki Kossuth-szobor leleplezésén ö képviselte Hajdú vármegyét, amely 1927-ben felsőházi póttaggá, 1930-b<tn pedig :i Felsőház rendes tagjává választotta. Régi hajdumegyei nemesi t'öldbirtokos­családből született 188(>-ban Nádudvaron. Budapesten, Berlinben és Münchenben jogot hallgatott és az államtudományi doktorátus megszerzése után Nádudvaron átvette családi birtokainak vezetését és mindazóta olt is gazdálkodik. Hajduvármegye törvényhatósági bizottságának évtizedek óta tagja és a vár­megyei életben veze lösze re pel visz. Különö­sen gazdasági és agrárkérdések iránt érdek­lődik és e problémák tárgyalásánál haülaíja

Next

/
Oldalképek
Tartalom