1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Felsőház - X. Az örökösjogu főrendü családok által választolt felsőházi tagok - Esterházy Pál gróf (fraknói) - Hadik Jánosi gróf

Lukács László és Tisza István kormányzata idején Prónay Dezső báróval együtt a főrendiházi ellenzék vezére; 1917-ben, a Wekerle kormányban közélelmezési miniszteri tárcát vállal, de mert erősen védelmezi a magyar gazdasági érdekeket a túlzott osztrák igényekkel szemben, a közös kormányzattal összeütközésbe kerül és 1918 januárjában állásáról lemond. Károly király 1918 október 30-án, a monarchia s az ország legválságosabb perceiben kormányalakítással bízta meg; vállalkozása sikerrel is járt, de még mielőtt eskütételre került a sor, kitört a forradalom és Károly király a forradalmi kormánynak adta át a hatalmat. A kommün alatt letartóztatták; a székesfehérvári fogházban töltött két hetet; csak akkor szabadult, mikor Seregélyes község lakossága és ott fekvő uradalmának alkalmazottai Székesfehérváron tüntető felvonulással kényszerítenek ki a vörösöktől szabadonbocsátását. A forradalmak és az idegen megszállás után tevékenysége minden pártpolitikától mentes. Hamarosan vezérhelyre kerül az ország gazdasági újjáépítésére irányuló munkában. Legjobban érdeklik az ország szociális és gazdasági kérdései. Mint a Közélelmezési Tanács legfontosabb bizottságainak elnöke a közellátás megjavításáért fáradozott, mint az OMGE közgazdasági és pénzügyi szakosztályának elnöke pedig a mezőgazdaság legégetőbb problémáinak megoldása érdekében dolgozott. Jóllehet mindég hive volt az egészséges földreformnak, éles harcot indított nagyatádi Szabó reformjavaslatának a mezőgazdasági termelést veszélyeztető, a hiteléletet megbénító és a szociális érdekeket nem szolgáló túlzásai ellen. Nagy küzdelmet vívott Kállay Tibor pénzügyminiszter pénzügyi politikája ellen is. A közgazdasági irodalomban is munkálkodott és a Közgazdasági Szemlében megjelent „Pénzügyi politikánk reformjáról" cimü munkájában szigorúan bírálta az egyoldalú pénzügyi politikát, az ország gazdasági érdekeinek elsősorban való figyelembevételét követelve a pénzügyi politika irányításánál. Sokat foglalkozott különösen adózási kérdésekkel és alaptételül állította fel, hogy habár az ország nehéz pénzügyi helyzetében az erősebb megadóztatás elől elzárkózni lehetetlen, az adóztatás végső határát mégis az adóalanyok teherbiróképessége kell, hogy megszabja. A pénzügyi és gazdasági rekonstrukcióval kapcsolatosan 1924 után sürgősen kereskedelmi szerződéseket kellett kötni egész sor külföldi állammal. A tárgyalások során szükségessé vált, hogy az egyes termelőágak érdekeltségei egymás között megegyezzenek és egységesen képviseljék az ország gazdasági érdekeit. Ebből a célból közös bizottság alakult, amelynek 398