1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Képviselőház - Kun Béla
iomban is, mely egy erős központi keres/tény sajtóvállalat megteremtését célozta. A Társadalomtudományi Társaság nevezetes 1913. évi nagyváradi nemzetiségi vitájában, melyben Jászi Oszkár képviselte a radikális és Goldis László a nemzetiségi politikát, ő volt a nemzeti irány vezérszónoka. Nagyvárad megszállása után a románok a Tiszántul-t végleg betiltották s Krügert, miivel a váradi irredentamozgalom egyik vezére volt, 1919 karácsonyán letartóztatlak és Kolozsvárra hurcolták, ahol hosszabb fogságot kellelt elszenvednie. Mikor kiszabadulása után a románok által követelt esküt sem tette le, ügyvédi hivatását sem folytathatta s végre is menekülni volt kénytelen. Budapesten kezdett ekkor ügyvédi praxist, de emellett nagy erővel vetette bele magát itt is a politikai életbe s főként a keresztény társadalmi mozgalomba. 1926-ban az általános választások során országgyűlési képviselővé választották az egységes párt programjával. Képviselőházi beszédeiben igazságügyi, közgazdasági, szociális és külpolitikai kérdésekkel foglalkozott, sürgette az Alföld öntözéséi, a lanyakérdés s az alföldi munkanélküliség problémájának megoldását. Előadója volt a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló javaslatnak és számos más igazságügyi törvénynek. Szorgalmas résztvevője volt az Interparlamentáris Unió nemzetközi konferenciáinak (Berlin 1928. London 1930) i 1929-ben résztvett a képviselőház egy csoportjának svájci tanul mányutján, mely alkalommal a Külli-hegyen, a svájci szabad ság bölcsőjénél, a svájci lapokban is méltatott beszédet mondott. Az 1931. évi általános választásokon Csongrádon választották meg egyhangúan országgyűlési képviselőnek. KUN BÉLA (Hódmezővásárhely) 1878 november 3-án szüleiéi! Nagy váradon. Középiskoláit Hódmezővásárhelyen végezte, azután jogot hallgatott a debreceni jogakadémián és mini az ottani jogászifjulág elnöke vett részi az i'lsö országos diákkongresszus szervezési munkálataiban. A Debrecenben összeült díákkongresszusnak elnöke volt. Már eredetileg is hírlapírónak készült; fővárosi lapoknak dolgozott, vidéki lapoknak volt belső munkatársa, majd megalapította Hódmezővásárhelyen a Vásárhelyi Reggeli Újságot, amelynek tulajdonosa és szerkesztője 184