1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Krüger Aladár dr.

nevezték ki, de erről az állásáról lemondott, amikor 1926-ban Zalaegerszegen Farkas Tiborral szemben képviselőnek választót­Iák az egységes párt programjával. Röviddel utóbb újra válasz­tási harcban állott Farkas Tiborral, mert a közigazgatási bíró­ság megsemmisítette a mandátumát, de ekkor is ö maradt a győztes. Legitimista meggyőződését pártjában is mindig erősen hangoztatta s ebből a meggyőződéséből fakadt Gömbös Gyulá­nak honvédelmi államtitkárrá történt kinevezésekor (1928 szep­tember) az az elhatározása, hogy kilép a pártjából, mert attól tartott, hogy Gömbös szerepe a kormányban a szabadkirály-j választó irányzat felújítását jelenti. Mikor azonban ez aggo­dalma alaptalanságáról meggyőződölt, visszatért ugyan a kor­mány táborába, de most már nem az egységes párthoz, hanem a keresztény gazdasági párthoz csatlakozott és ennek programjá­val választották meg 1981-ben is Zalaegerszeg képviselőjévé. AJS aranygyapjas rend cimernöke, a II. o. polg. hadj érdemkereszt, t\ polg. érdemérem tulajdonosa, a bajor Szent Mihály és a porosz Korona-rend lovagkeresztese, a szász Albrecht- és a würteinbergi Korona-rend, a II. o. Vaskereszt tulajdonosa. KRÜGER ALADÁR (Csongrád) 1878 október lén született Nagyvára­don. Iskoláit Nagyváradon végezte, Kolozs­várt kapott jogi és államtudományi doktori oklevelet és Budapesten tett ügyvédi vizs­gát. Jogász korában hírlapíró volt, munka­társa a nagyváradi Szabadság-nak és Ti­sza niu 1-nak (első irodalmi dolgozati 189f»­ban jelent meg) és a Körösparti Athénben irói munkásságával is pozíciót szerzett ma­gának, összegyűjtött versei Orgona>/o cinunel jelentek meg a kritika által ked­vezően fogadott kötetben. Több sikeres önálló müve is meg jelent már, mikor a nagyváradi egykor ünnepelt irodalom központja, a Szigligeti Társaság tagjának, majd alelnökének választotta. Váradon emellett jelentékeny társadalmi és poli likai munkát végzett. Megalakította az ottan 5 Katolikus Nép szövetséget, mint felelős szerkesztő vezette 1912-töl a Tiszántúlt. az Aquinúi Szent Tamás Társaság meghívására előadásokat tar­tott filozófiai és jogi kérdésekről, több ízben volt katolikus nagy­gyűlések ünnepi szónoka s élénken veit részt abban a mozga­183

Next

/
Oldalképek
Tartalom