1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

Országgyülési pótképviselők - I. Budapest - A) Budai kerület - Szociáldemokrata Párt - Bechtler Péter

9 évet töltött a géplakatos iparban dolgozva. Ezidő alatt az American Federation of Labor gazdasági szervezetében és az amerikai magyar szocialista párt politikai 'mozgalmában vett tevékeny részt. A háború kitörése (1914) már itt találta Ma­gyarországon és az első mozgósítás alkalmával bevonult a hidá­szokhoz. 1915-ben a Pilseni Skodamüvekhez vezényelték mun­kára, ahol a gyár magyar vasmunkásaiból megalakította az osztrák vas- és fémmunkásszövetség magyar csoportját, amely­nek mindaddig elnöke volt, mig 1918 júniusában ezen tényke­dése miatt be nem vonultatták. Ettől kezdve a háború végéig az olasz fronton teljesített szolgálatot Zelenikában. A forradal­mak alatt a mostani Beszkárt üzemében volt alkalmazva mint géplakatos mindaddig, amig a kommün alatt be nem vonultatták a vörös hadseregbe. Itt részt vett a Léva körüli győztes har­cokban, majd Tokajnál a románok elleni határvédők közt volt. A kommün bukása után a budai kerületi szoc. dem. titkárságot töltötte be, mely tevékenykedése közben 1919 októberben töb­bedmagával letartóztatták, de október 22-én, mivel terhelő adat ellene nem volt, szabadon bocsátották. Az 1922-es nemzetgyű­lési választáson a budai kerület pótképviselőjévé választották. A Magyarországi Vas- és Fémmunkásszövetségnek 1920 január óta tisztviselője, mely idő óta a közüzemi munkások gazdasági mozgalmát vezeti. Mint kerületi párttitkár ezidőszerint a déli kerület zuglói szoc. dem. párt mozgalmát is irányítja. 1926 de­cemberben a budai kerületben pót-országgyülési képviselővé vá­lasztották. BECHTLER PÉTER. 1891-ben Kulán (Bács-Bodrogmegye) született. A szobrá­szatot tanulta ki, de nem mulasztotta el kivenni a részét a po­litikai mozgalmakból is. A Szobrászok Szakegyletének elnöke. A szocialista pártnak életében mint párttitkár aktiv szerepet vitt. Az 1926 decemberi választásokon a szociáldemokrata párt lis­táján a budai kerület pótképviselőjévé választotta. 452

Next

/
Oldalképek
Tartalom