1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - roglaticzai Zlinszky István

volt a Keresztény Fogyasztási Szövetkezetnek, mely később beolvadt a Hangya termelő és fogyasztási szövetkezetbe, azon­kívül az Első Magyar Általános Biztosítótársaság s a Földhitel­intézet életében is nagy szerepet vitt. 1918 május 18-án újra vallás- és közoktatásügyi miniszterré neveztetett ki s október 23-ig töltötte be miniszteri hivatalát, amikor nagylángi birtokára vonult vissza. 1921-ben újra szerepelni kezdett a politikai élet­ben, megalakitotta a nemzeti összetartás körét 1922-ben a sop­ronlövői kerület mint pártonkivülit választotta nemzetgyűlési képviselővé s a politikai kérdésekben nagy tapasztalatait érvé­nyesiti. Az 1926-ban alakult ker. gazdasági és szociális párt elnökévé választotta s ezen programmal lett 1926 decemberben ugy a móri kerület (Fejérvm.), mint Győr város képviselője. Utóbbi mandátumát tartotta meg, a móri kerületet Hunyady Ferenc grófnak adta át. A kath. központi kongrua bizottság másodelnöke, 1925 június 23-án a M. Tudományos Akadémia igazgatótanácsába választották be. Tagja a Szent István Aka­démia igazgatótanácsának is, a Magyar Fö'dhitelintézet alelnöke, a Magy Földhitelintézetek Országos Szövetségének s az Első Magy. Altalános Biztosítótársaság igazgatóságának tagja ROGLATICZAI ZLINSZKY ISTVÁN. Nagykátán (Pestmegye) született 1875 augusztus 1-én. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Igen korán kez­dett hírlapírással foglalkozni s munkásságának eredményeképen megalapította Aradon a „Függetlenség" cimü napilapot. A sport­életben hosszú évtizedeken át vett részt s mint a Magyar Athle­tikai Club tagja többször nyerte el a birkózó bajnoki cimet. A lapokban sok sportcikke jelent meg, mondhatni ő volt a sport­nak irodalmilag első kultiválója. Irt egy tudományos vonalú elő­adást is a sportról, az Uránia mozgóképszínháznak s ezen elő­adásban ő irányította rá a közfigyelmet a görög sportra. 1905­ben alapitója és szerkesztője lett a Független Hírlapnak. Az 1905 és 1906-iki választások alkalmával a dorogi kerület (Esz­tergomvm.) függet'enségi programmal képviselőjévé választotta, az 1906—10. ciklus alatt a Háznak közkedvelt háznagya volt. 1910-ben az alsódabasi kerületnek lett a képviselője s egészen 1918 októberig a függetlenségi 48-as Kossuth-párt ügyvezető a'elnöke volt. Később félrevonult s a Papp Géza báró vezetéie

Next

/
Oldalképek
Tartalom