1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.
A képviselőház tagjai - gyulakeszi Forster Elek - ippi és érkeserüi Fráter Jenő
Przemysl elfoglalásakor fogságba került. Hazatérte után a zalamegyei gazdasági felügyelőség vezetését vette át s mint gazdasági főfelügyelő vonult 1923-ban nyugalomba, amikor is megkapta a gazdasági főtanácsosi méltóságot. A Soproni Gazdasági Egylet s a vármegyei törvényhatóság életében nagy szerepet visz. 1926 decemberben a csepregi kerület (Sopron vm.) képviselőjévé választotta mint pártokon kívül állót. GYULAKESZI FORSTER ELEK. 1859 február 18-án Nagykapornakon (Zala vm) született. Elvégezvén Sopronban a reáliskolát, a keszthelyi gazd. akadémia hallgatója lett. Ilt oklevelet szerezvén, mint önkéntes eleget tett katonai kötelezettségének. Résztvett az 1876-iki boszniai okkupációban is. Gazdasági pályáját a nagyszalontai püspöki uradalomban kezdte, majd a keszthelyi akadémián az első évesek gyakorlati oktatója volt. 1881 óta bérlő volt, majd Felsősápon (Nógrád vm.) birtokot szerzett s azóta ott gazdálkodik. Igen sok cikke jelent meg gazdasági szaklapokban. Résztvesz a vármegyei életben is s a tapolcai gazdakörnek elnöke, a Magyar Gazdaszövetségnek alelnöke. 1908 október 15-én a magyar nemességet, 1920-ban megkapta a gazdasági főtanácsosi cimet. Az 1922-iki választások alkalmával a tapolcai kerület, mint pártonkivülit választotta képviselőjévé. Majd tagja lett a Gaál Gaszton vezetése alatt 1926 februárban megalakult agrárpártnak s ezen párt programmjával lett régi kerületének 1926 dec. újra a képviselője. A Magyar Földhitelintézetek Orsz. Szövetségének évek óta igazgatósági tagja. IPPI ÉS ÉRKESERÜI FRÁTER JENŐ. 1867-ben Debrecenben született, mint ősrégi magyar nemesi család sarja. Debrecenben, Lőcsén és Rozsnyón járt gimnáziumba. Katonai pályára lépett s a budapesti Ludovíka Akadémiát s a törzstiszti tanfolyamot végezte. Mint honvédhuszárhadnagy Segesváron, majd Marosvásárhelyen állomásozott, 1889-ben főhadnagy lett. Katonai pályáján feltűnt képességeivel s gyorsan haladt előre. Mint az 1. honvédhuszárezred parancsnoka ment a világháború kitörésekor a harctérre s igen sokszor részesült kitüntetésben. Megkapta 1894-ben a kamarásí méltó222