1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - apáti és kéri Bottlik József dr. - Bródy Ernő dr.

sok alkalmával a mezőkövesdi kerület képviselőjévé választotta. Egyik párthoz sem csatlakozott. A parlamenti életben s a tár­sadalmi téren nagy szerepet vitt. A frankpör tárgyalása idején (1926) belépett az egységes pártba s ezen párt programmjával választotta meg az 1926 decemberi választások alkalmával régi kerülete. APÁTI ÉS KÉRI BOTTLIK JÓZSEF DR. 1873-ban született Budapesten birtokos családból. Iglón, majd Budapesten tanult. Ez utóbbi helyen avatták fel jogi dok­torrá. Tanulmányait befejezvén, 1897-ben Borsódmegyébe köz­igazgatási gyakornokká neveztetett ki. 1897-ben vármegyei al­jegyző, 1901 decemberben főszolgabíróvá választották. A mező­csáti járásban dolgozott 1914-ig, amikor a vármegye főjegyzője 1917-ben Borsódmegye főispánja lett. Az októberi forradalom miatt hagyta el helyét, megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. A nehéz időkben nagyatádi Szabó pártjához csatlakozott s részt vett a politikai mozgalmakban. A kommunisták elfogták s hete­kig a kassai fogházban tartották. 1919 őszén Borsódmegye fő­ispán kormánybiztosává nevezték ki, de már 1920 januárban tagja lett az első nemzetgyűlésnek, mint mezőcsáti kisgazdapárti képviselő. A Ház alelnökévé választotta s két éven át töltötte be ezt a méltóságot. A Borsódmegyei Kisgazdazdapárt elnöke ; a mezőkeresztesi ref. egyházmegye főgondnoka, sok pénzügyi s gazdasági egyesület vezető tagja. Az 1922-iki választások alkal­mával régi kerülete egységespárti programmal újra megválasz­totta. Többször szólalt fel közigazgatási kérdésekben s az u. n. frankügy bizottsági jelentése tárgyalásán. Évek óta elnöke a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamarának. 1926 decemberben régi kerülete ismét megválasztotta. BRÓDY ERNŐ DR. 1875 szeptember 12-én Miskolcon született. A miskolci ref. főgimnáziumban s Nagybányán végezvén középiskolai tanul­mányait a budapesti egyetemen jogot hallgatott. Itt avatták jogi doktorrá. Kora ifjúságában már bejutott a parlamenti életbe, mint a „Magyar Hirlap" tudósítója. Önkéntesi évének leszolgá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom