1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

Felsőház tagjai - XI. Élethossziglan kinevezett tagok - Vida Jenő

résztvett Jász-Kun-Szolnokmegye törvényhatósági életében. 1892-ben a mezőtúri kerület függetlenségi programmal képvise­lővé választotta s erős magyar érzésével már ekkor feltűnt. ) 896-ban régi kerülete újra megválasztotta Az 1898—99-iki obstrukció idején nagy szerepe volt, később pedig a Háznak jegyzője lett. 1901-ben, 1905-ben, 1906-ban s 1910-ben újra a mezőtúri kerület küldte függetlenségi programmal a Házba. 1901 óta gazdája volt a függetlenségi pártkörnek, 1903-ban a párt alelnöke lett, 1905-ben igazgató-elnöke. Sokszor volt a párt ve­zérszónoka és vitarendezője is. A közszereplésben mindig erősen kivette a részét. Tevékenyen működött egyházi ügyekben is, mint a heves—nagykunsági ref. egyházmegye gondnoka. 1905-ben az ellenzék többségre kerülvén, a Ház nagy többsége háznaggyá választotta meg. A szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottságának jegyzője volt. Őfelsége 1906 augusztus 17-én a Wekerle-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, Apponyí Albert gróf mellé államtitkárrá nevezte ki. Érdemei elismeréséül 1907-ben a v. b. t. tanácsosi méltóságot kapta. A delegációkban is tekintélyes sze­repe volt. Államtitkári állásától 1910 elején vált meg, de Apponyí Albert grófnak ezután is legbensőbb barátja és tisztelője ma­radt. Mint képviselő s a függetlenségi párt vezérférfia vett részt ezután a parlamenti életben. 1917-ben lett újra kultuszállamtit­kár, majd nagy munkássága elismeréséül 1918 január 25-én bel­ügyminiszterré neveztetett ki. 1918 októberben visszavonult tur­kevei birtokára. 1921 óta az Orsz. Földbirtokrendező Bíróság elnöke s rendkívüli agilitással végezte|nagy misszióját. 1927 jan. 22-én felsőház tagjává neveztetett ki. VIDA JENŐ. Budapesten 1872 augusztus 30-án született. Reáliskolai és kereskedelmi akadémiai tanulmányai befejezte után a Leipziger­féle szeszgyárhoz került mint gyakornok. Főnökei elismerését és rokonszenvét hamar elnyerte s 8 évi működés után a cég keletre tendáló piaca szervezésével bizták meg. 1896-ban az orsz. szeszkiállitás titkári tisztét bizták rá. 1897-ben a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnál tisztviselő, 1898-ban cégjegyző, pár év múlva igazgató s 1914-ben vezérigazgató lett. Mindenkor vállalata felvirágoztatása volt a gondoskodása tárgya 174

Next

/
Oldalképek
Tartalom