1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.
Felsőház tagjai - IX. Törvényhatóságok - b) Vármegyék választottjai - Óváry Ferenc dr.
ÓVÁRY FERENC DR. Veszprémben született 1858 május 3-án. Veszprémben és Székesfehérváron járt gymnáziumba, majd a budapesti egyetemen jogot hallgatott. Már joghallgató korában feltűnt egy magvas tanulmányával, mellyel pályadijat nyert. Önkéntesi évét leszolgálván, 1882-ben jogtudorrá avatták. 1884-ben letette az ügyvédi vizsgát s 1885-ben Veszprémben ügyvédi irodát nyitott. Pár hónap múlva már a megye és város tiszteletbeli tiszti ügyészévé neveztetett ki. Ebben az időben kezdte a tűzoltcügyet s közigazgatási viszonyainkat taüulmányozni. E célból külföldi utat is tett. Tagja volt Veszprémmegye törvényhatósági bizottságának. Veszprém város érdekében nagy tevékenységet fejtett ki. A színház, a korcsolya- és tornaegyesület főképen neki köszönheti lételét, Balatonalmádi fürdő létesitése jóformán az ő fáradozásának eredménye, azonkiviil a balatoni szövetség alapitója, (1904) a veszprémi takarékpénztár igazgatója, sokáig elnöke volt a tüzoltószövetségnek, a dunántúli közművelődési egyesületnek, a vakokat gyámolító egyletnek stb. 1892-ben a nagyvázsonyi kerület képviselőjévé választotta szabadelvüpárti programmal. Régi kerülete 1896-ban, 1901-ben, 1905-ben, 1906ban s 1910-ben újra megválasztotta. Az 1904 nov. 18. események után kilépett a szabadelvüpártból, a Bánffy Dezső báró vezetése alatt álló ujpárt tagja lett. Majd mikor az ujpárt feloszlott a függetlenségi párthoz s a párt kettészakadás után Justh Gyulához csatlakozott. A Károlyi forradalom kitörése után visszavonult Veszprémbe. A Zsófia gyermekszanatóriumnak alapítása óta legtevékenyebb tagja s ügyvezető elnöka. A GyermekvédőLiga veszprémi osztálya minden ügyét végzi, hadiárvák állandóan gondoskodása tárgyát képezik. Balatonalmádi létesülése körüli érdemeiért a fürdő ügyeit intéző Balatonalmádi fürdő- és építő r. t. elnökévé választotta. Veszprém megye törvényhatósági közgyűlése 1927 január 10-én a felsőház tagjává választotta. 107