1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 2. kötet Felsőház, Bp. 1927.
A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A vármegyei és városi törvényhatóságok által választolt felsőházi tagok - Liptay Béla - alsómalatini Malatinszky Ferenc
104 Liptay Béla (Szabolcs-Ung vm. törvényhatóságának választottja.) 1858-ban született a szabolcsmegyei Jéken. Róm. kath., nős, földbirtokos. Atyja is földbirtokos volt. Középiskolai tanulmányait a premontreiek kassai intézetében, majd a kalksburgi jezsuitáknál végezte. A jogot Budapesten hallgatta s itt tett államtudományi államvizsgát. Ezután hosszabb időn át birtokán gazdálkodott és jelentős részt vett vármegyéje közéletében. Négy évtizede tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának, ahol vezető szerepet tölt be s igen nagy népszerűségnek örvend. 1910-ben a kisvárdai kerület képviselőjévé választották a munkapárt programmjával. A forradalmak idején minden szerepléstől visszavonult és kizárólag gazdaságának élt. Rendkívül nagy népszerűségének jele az is, hogy Jék község többizben megválasztotta a falu birájának s e minőségben húsz évig állott a község élén. Elnöke a Felsőszabolcsi Tiszaszabályozó Társulatnak és a Szabolcsi Lótenyésztő Bizottmánynak. Két évtizeden át igazgatója volt az Urlovasok Szövetkezetének. A felsőházba Szabolcs- és Ung vármegye törvényhatósága küldötte be és o't főként mezőgazdasági és közigazgatási ügyekkel foglalkozik. alsómalatini Malatinszky Ferenc (Zala vm. törvényhatóságának választottja.) 1863-ban született, Tapolcán, Zalamegyében. Róm. kath., nős, földbirtokos, gazdasági főtanácsos. A középiskolát Kalksburgban, Kalocsán és Budapesten végezte, majd gazdasági tanulmányokat folytatott a magyaróvári gazdasági akadémián. Anyanyelvén kivül német és francia nyelvtudása van s megfordult Olaszországban, Németországban és Ausztriában. Tanulmányainak befejezése óta birtokán gazdálkodik. Negyven év óta tagja Zala vármegye törvényhatóságának, valamint a megyei közigazgatási bizottságnak, alelnöke az állandó választmánynak. Alelnöke á Balatoni Szövetség zalamegyei fiókjának, elnöke a Keszthelyi Takarékpénztárnak és a keszthelyi Gazdakörnek, alapító- és választmányi tagja a Zalavármegyei Takarékpénztárnak, tagja Zala vármegye nemesi választmányának. A törvényhozásnak elsőizben tagja. Zala vármegye törvényhatósága küldötte be a felsőházba.