1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 1. kötet Képviselőház, Bp. 1927.
A képviselők életrajzi adatai - Bródi Ernő dr.
64 programmal képviselővé választotta. Az első nemzetgyűlésnek elejétől fogva alelnöke s több bizottságnak tagja volt. Számos közgazdasági cikket írt a vidéki és budapesti lapokba. A mezőkeresztesi református egyházmegye fögondnolta, a Tisza Jobbparti Mezőgazdasági Kamara elnöke, valamint számos ipari vállalatnak és szövetkezetnek elnöke, illetve igazgatósági tagja. Régi tagja BOÍSOŰ vármegye törvényhatósági és közigazgatási bizottságának, alelnöke a vármegyei gazdasági bizottságnak. A második nemzetgyűlésbe a mezőkeresztesi kerület küldötte be egységespárti programmal. Tagja volt a vízügyi, közigazgatási és igazságügyi bizottságnak. Nagyobb beszédet mondott a frankbizottság jelentésének tárgyalásánál, valamint a belügyi tárca költségvetésénél. Főként közigazgatási kérdésekkel foglalkozott s többizben sürgette a közmunkavált ság kérdésének rendezését. Az uj országgyűlésbe ugyancsak a mezőkeresztesi kerület választotta meg egyhangúlag. Bródi Ernő dr, (Budapest III., baip.) 1875-ben született Miskolcon. Izr., nős, ügyvéd. Atyja kereskedő volt. A miskolci kereskedelmi akadémia elvégzése után gimnáziumi érettségit tett, majd a budapesti tudományegyetem jogi karának hallgatója volt és itt avatták jogtudományi doktorrá. Tanulmányainak kiegészitése céljából hosszabb tanulmányutat tett s beutazta egész Európát. A világháború idején mint népfelkelő hadnagy, majd mint százados teljesített szolgálatot a déli harctéren és a signum laudissal tüntették ki. A törvényhozásnak elsőizben 19C6 ban volt tagja, amikor a nagyszőllősi kerületet képviselte demokrata programmal. 1910-től a háború végéig a ha!mi-i kerületet képviselte. Tagja volt az első nemzetgyűlésnek is, melybe a főváros XI. választókerülete küldötte be demokrata programmal. Főként szociális kérdésekkel és a lakáskérdéssel foglalkozott ugy a parlamentben, mint a főváros törvényhatósági bizottságában, melynek 1908 óta állandóan tagja. Széleskörű publicisztikai tevékenységet folytat, számos poJikai, — szociális és gazdasági vonatkozású cikke jelent meg a fő-o«városi, lapokban. A lakáskérdésről elsőizben 1918-ban tartott előadást a Magyar Mérnök és Építész Egyleiben. 1*17ben jRzéleskörü mohaimat indított s ennek eredményeként