1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Képviselőház - Buday Dezső
BUDAY DEZSŐ (Budapest déli (II I.) lajstromos kerület.) 1868-ban születet! Aradon. Középiskoláit Aradon és Szegeden, felsöiskolai tanulmányai! pedig a budapesti kir. Műegyetemen végezte. 1889-ben kapott mérnöki oklevelet. Mint mérnök főként vízszabályozási kérdésekkel foglalkozott, így a Tisza-szabályozási munkálatoknál mint árinentesilö és belvizmérnök dolg )/.oti. A dunavölgyi vizitársulatok szövetségének központi előadója. Különböző szaklapokban (többek között a Vízügyi Közlönyben s a Mérnökéé Kpilészegylet kiadványaiban) pszá' mos értekezési irt a partbiztositásról, zsilipépitésröl s általában a tolyamszabélyozással kapcsolatos kérdésekről. A Tisza-szabályozás idején Torontál vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt, a kommün bukása óta tagja Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának, amelynek kebelében a Keresztény Községi Párt vezérkarához tartozik. A régi Keresztény Nemzeti Egyesülés pártiának fővárosi mozgalinaihan kezdettől fogva nagy súllyal veti részt. Az országos politikában 1922 Óta szerepel. Az ezen évben megtartót! nemzetgyűlési választásokon a „Keresztény Egység Pártja" (e név alatt szálllak akkor harcba az egyesüli keresztény pállok a fő városban a liberális és demokrata pártok ellen) jelölte a budapesti déli kerületben listája harmaduk helyén. Mandátumot ekkor nem kapott ugyan, de a listavezető Ernst Sándor lemondása után (Ernst ugyanis Ipolyságon is megválasztatotl s e/.l a mandátumát tartolta meg) mint pót képviseli") lett tagja a nemzetgyűlésnek. Mindvégig tagja maradi eredeti pártjának, mely az idők folyamán a kercsztni/i gazda/sági és szociális párt nevet vette fel. Hangját a nemzetgyűlésen lókéul fővárosi ügyekben hallatta. A Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságnál viselt igazgatói állása miall kivált a szociáldemokrata párt részéről sok támadásban volt része, de meg kell állapítani, hogy a liudapesti villamos közüli vasutak reorganizációja körül hatalmas és kiváló munkát végzett. 1926-ban régi kerületében választották meg. Aj Mérnökök Nemzeti Szövetségében. Mérnök- és Épitészegvlethen s még több testületben jelentős szerepet játszik. 68