1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Pesthy Pál dr.

téve, úgyhogy a városból menekülnie kellett KésÖbJ} mini pro­paganda-tiszt, a nemzeti hadseregnek Baranyamegyében való megszervezésén fáradozott. Régi időtől fogva lelkes harcosa a szövetkezeti eszmének. A pécsváradi kerület 1922-hcu kisgazdapárti programmal képviselőjévé választolta. A Délvi dé k felszabadulása után aj választásnak vetette magát alá ég óriási többséggel ismét győzött. Az egységespáll megalakulásakor ah­hoz csatlakozott. Régi kerületéi képviselte a második nemzet­gyűlésen is, amelynek jegyzője volt. A kisiparosság érdekében s tisztviselői és gazdasági kérdésekben többször szólalt fel a nemzetgyűléseken. Az IJi liarázda (kisgazdák lapja) felelős szerkesztője. 192(J-hau Szintén Pécsvaraüön kapott mandátu­mot az egiiséfjespárl hivatalos jelöltjeként Marevics György­gyei szemben. A képviselőház jegyzője. PESTHY PÁL DR. (Gyönk.) Nemes Posthy Pál dr. 1873-ban szü­letett Uzdborjádon, Tolna megyében, előkelő birtokos családból. Miután kö­zépiskolái! a bonyhádi és Selmecbá­nyái főgimnáziumban, főiskolai tanul­mányait a budapesti és berlini egyete­meken elvégezte és megszerezte a jogi és államtudományi doktorátust, vala­mint az ügyvédi és birói oklevelet, na­gyobb külföldi utal tett Németország­ban, Dániában és Olaszországban. Egy ideig ügyvédi gyakorlatot folyta­tott, 1897-ben azonban igazságügyi szolgálatba lépeti. 1908-ban szek­szárdi járásbiró, 19ü-bcn a szekszárdi törvényszék elnöke, 1921-ben elnyelte a kúriai bárói címet is. L922-ben választotta meg a gyönki kerület egységespáni programmal. A parlamenl­hen igen nagy tekintélyt szerzet!, nemcsak mint kiváló szónok és elsőrangú jogász, hanem mint puritán és egyben előzékeny modorü ember is. Előadóija volt az igazságügyi bizottságnak, alelnöke lett a nemzetgyűlésinek és V.V2\ március 13-án a kor­mányzó kinevezJte igazságügyminiszterré. Ek'kortájt nagy po­litikai bünperek voltak folyamatban, mint például az Eskütt­ügy és Adnrá.s«yéknák a királypuccsból származó bünpere. Pesthy mielőtt az igazságügyi tárca vezetését vállalta, engedet­J.~, 225

Next

/
Oldalképek
Tartalom