1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Képviselőház - Farkas Elemér dr. - Farkas Géza
FARKAS ELEMÉR DR. (Hercegfalva.) 1886 október 12-én Hercegfalván született. Atyja alsótakáosi Farkas Gyula földbirtokos volt; családi birtokuk ina is tulajdonukban van. Felesége verbói Szlulia Elvira 1918-ban meghalt. Iskoláit a budapesti piarista gimnáziumban végezte, jogot a pécsi jogiakadémián hallgatott és államtudományi doktorátust. Kolozsvárott szerzett 1908-ban, 1907—1910-ig a Hazai Bank tisztviselője volt, azután a honvédelmi minisztériumba lépett be, ahol a miniszteri tanácsosi rangig emelkedett. 1926-ban Hir György halála után, Hercegfalván képviselővé választották., Sokat foglalkozott még hivatali pályája alatt ipari kérdésekkel, e célból beutazta Németországot, Angliát és Franciaországot. Ezen a téren jelentős publicistikai tevékenységet is fejtett ki. A művészeti problémák efösen érdeklik. Régi kerülete egyhangúan választotta meg. Az egyéégtapári tagja. FARKAS GÉZA (Szikszó.) Farkasfalvi Farkas Géza 1871-ben született. A Ludovika Akadémia elvégzése után huszártiszt lett, elvégezte a bécsi katonai lovagló tanárképző iskolát, majd a bécsi udvari spanyol magas iskolát. Mint százados nyugdíjba mert 8 birtokán gazdálkodóit a háború kitöréséig, amikor 'önként vonult be s előbb őrnagy lett, majd alezredes. Gömörkishont megye törvényhatósági és főbb bizottságainak 1 *-KíT, Abauj megyének a megszállás, óta tagja, a lótenyésztési bizottság elnöke, a Gazd. Egyesület alelnöke, a Tiszáninneni Lótenyésztő és Lovas Egylet ttgyv. elnöke. A ref egyházkerületben vezető tisztséget tölt be. 1899 óta os, és kir kamarás. Szikszó egyhangúan megválasztott egységespárti képviselője. 93