1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Képviselőház - Erődi-Harrach Tihamér dr.
Ügyvédi Kamarának immár másodízben megválasztott választmányi tagja. Jász-Xag\ kun-Szolnok vármegye tb. t. főügyésze. A Magyar Földrajzi Társaság és az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság ügyésze. A világháborúban, miután önkéntes jelentkezését nagyfokú rövidlátása miatt visszautasították, létesítette és 1914 októberétől kezdve a háború végéig mintaszerűen vezette a Köz telek-u. 1. sz. alatt 50 közlegény elhelyezésére szolgáló Vörös Kereszt kisegitö hadikórházat; ezen működéséért kitüntetésiben is részesült. A kommün alatt atyjával és fivérével, Eröai-Har-' rach Béla dr.-ral, a ezalárdi kerület országgyűlési képviselőjével együtt, mint túszt letartóztatták. Élénk munkásságot [ejteti ki a jogi szakirodalomban, így a Jogtudományi Közlönybe és a Magyar Társadalomtudományi Szemlébe is számos cikket és tanulmányi irt. Több cikke jelent meg különböző napilapban is. igy többek közt a Kolozsvári megjelenő Ellenzékben és más erdélyi lapokban. A Magyar Jogászegyletnek jegyzője, a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar csoportjának titkára volt. A szak- és napilapokban megjelent cikkeiben és általában tudományos munkásságában főleg a börtönügy, a karitatív intézmények és elsősorban t patronázs kérdések foglalkoztatták. 1908. óta intenziven részt veti Balogh JenÖ mellett a magyar patronázs ügy megszervezésében és gyakorlati munkájálban. Titkára volt s ezidoszerini védnöke a Katolikus Patronázs Egyesületnek. A magyar kormány megbízásából 1912-ben hosszaid) tanulmányúton volt Belgiumban, ahol a börtönügyet, a csavargóügyel és a javitó-nevelés ügyét tanulmányozta. Sokai utazott külföldön: bejárta Hollandiát, Francia-, Spanyol-. Olasz- és Németországot, Svájcot, a Skandináv államokat, Finnországot és Bulgáriát. Jász-\ agy kun-Szolnok vármegye törvény hal óságának virilis jogon bizottsági és Tiszainoka község képviselőtestületé* oek tagja. Tiszainoka és Vezseny községek díszpolgára. A II. nemzetgyűlésen (1922—1927) a tiszaföldvári választókerületet képviselte, amely akkor pótválasztáson választotta meg 2569 szavazattal, egységespáni programmal, az ugyanilyen programinál fellépeti Gaál István 1643 szavazatával szemben. Ugyanez a választókerület ugyanilyen programmal most egyhangúan választotta meg országgyűlési képviselőnek. A nemzetgyűlésen tagja és jegyzője volt a frankügy kivizsgálására kiküldött parlamenti bizottságnak. Mint a II. bírálóbizottság tagja, előadója és vizsgálóbiztosa volt a Huszár Elemér nemzetgyűlési képviselő megválasztása ellen beadott panasznak; ezt a mandátumot azután a nemzetgyűlés megsemmisítette. Előadója vol) egyebek közöli a tisztességtelen versenj ss