1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Csontos Imre - Csöngedy Gyula

CSONTOS IMRE (Karcag.) 1860 január 25-én született Karca­gon. Kisgazda. Karcag közéletében élénk részt vesz. A város képviselőtes­tületének harmincév óta, a vármegye törvényhatósági bizottságának tizenkét évig rendes Ingja volt. Több társadalmi egyesület elnöke, vagy igazgatósági tagja. A kisgazdapártnak megalakí­tása óta egyik vezetője s a Magyar­országi Kisbirtokosok iS/ö vet ségének egyidöben alelnöke volt. Városában igen népszerű ember s ennek következ­ménye volt, hogy az első nemzetgyűlé­sen két ellenjelölttel szemben, kisgaz­dapárti programm alapján képviselővé választották. A Ház­ban egyike a kisgazdapárt legnépszerűbb, legbuzgobb tagjai­nak, aki hamar feltűnt ott zamatos magyarságú és erődet! elö­adasmodoru beszédeivel. Egyik Andráasy Gyula gróffal szem­ben alkalmazott közbeszólása óta a tréfáskedvű parlamenti argót „karcagi Lloyd (leorg"-nak nevezi. Mindkét nemzet gyűlésbe és az országgyűlésbe is Karcag választotta meg, min­dig P. Ábrahám Dezsővel szemben. Az egységespárt tagja. CSÖNGEDY GYULA ( Adony.) Küvenypusztán, Fejérvármegyébcn született 1868-ban. Tanulmányait Szé­kesfehérvárott végezte, ott tett érett­ségit a ciszterciták főgimnáziumában s az ottani papnevelöintézetnek volt nö­vendéke. Pappá szenteltetése után Isz­tinéren, Rácalmáson és Etyeken káp­lánkodott s 1899 óta plébános Adony­ban. Esperes, címzetes kanonok. A Hit­tudományi folyóirat s az Egyházi Köz­löny, valamint a, Fejérmegvei Napló (Székesfejérvár) szorgalmas, érdemes cikkírója. Tagja Fejórvármegye tör­vényhatósági bizottságának s tevékeny 7:>

Next

/
Oldalképek
Tartalom