1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Felsőház - Városi törvényhatóságok által választott tagok - Visnya Ernő

a soproni kir. járásbíróságnál. 1902 május 28-án egyhangúlag Sopron szab. kir. város polgáruiesterévé választották; 1906-ban ÓÉ l!)12-ben újból megválasztották erre az állásra. 1918 május 29-én a soproni választókerület országgyűlési képviselővé választotta alkotmánypárti programmal s ekkor megvált pol­gármesteri állásától. A kommunizmus idején visszavonul­om áll Sopronban, ahol mint túsz, sok zaklatásnak volt kitéve. A proletáruraloim megbukása után ismét megkezdte működését a város közéletében és gazdasági téren is élénk tevékenységet fejtett ki. Jelenileg a következő tisztségeket tölti lic: a soproni kerületi munkásbiztositó pénztárnak miniszteri biztosa, a Soproni patronázs-egyesületnek, a Nyugdijasok Or­szágos szövetsége soproni osztályának, -a Soproni általános takarékpénztár r.-t.-nak, a Kőszegi serfőzde és malátagyár r.-t.-nak, a Pannónia r.-t.-nak, a Borkiviteli r.-t.-nak az elnöke, a Nyugatmagyarországi serfőzde és malátagyár r.-t.-nak, a Trebitseh S. és fia selyemárugyár r.-t.-nak, a Soproni állat vá­sár-pénztár r.-t.-nak igazgatósági tagja és a Györ-Sopron­Ebeníurti vasút r.-t. felügyelöbizottságának tagja. A III. oszt. vaskoronarend! és a dán kir. Danneborg-rend lovagja, a II. o. polgári hadi érdemkereszt, a II. oszt. vöröskereszt, a jubileumi és az emlékérem tulajdonosa, kormányfötanácsos. Sopron vá­ros törvényhatóságának felsőházi kiküldöttje. VISNYA ERNŐ 1879-ben született Pécsett. Itt vé­gezte iskoláit és tizenkilencéves ko­rában mint gyakornok került a Pécsi Takarékhoz. Tiz év után ÍM 1 lyettes-igazgatója lett az intézetnek. A mozgósításkor katonának vonult *,««* , be, majd mint főhadnagy felmentést IIvert s 1915-ben az intézet vezér­iga/.gatójává választották. Elnöke volt a Gabonagyüjtö Bizottságnak, amely Jelentős eredménnyel dolgo­zott a köztisztviselők érdekében. Fi­scher Ferenc dr. főispánnal együtt vezetője volt a Raics szerb alispán atrocitásait felpanaszló küldöttség­nek, mely több mint egy hétig járt. I belgrádi illetékes köröknél, hogy enyhítse a város tűrhetet­len helyzetét. Tagja mintegy harminc iparvállalat és pénzin­4Gf>

Next

/
Oldalképek
Tartalom