1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - Városi törvényhatóságok által választott tagok - Gaár Vilmos dr.
Gyula nyugalombavonulása mán a főváros első alpolg&rmes tere lett s ezt az állási töltötte he L917-ig, amikor a fcópolgármesterró kinevezett Bárczy Isiván helyébe a törvényhalósági közgyűlés polgármesterré választotta. 1919. telén, mikor a keresztény községi párt került uralomra, távozott a főváros szolgálatából, melynek több mint egy emberöltön át kiváló és nagyérdemű munkása volt. Azóta a Budapesti Helyiérdekű Vasutak ós a Nova B.-T. vezérigazgatója. A felsőház tagijává Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága választotta meg. Br demeinek elismeréséül Ferenc József király 1912-ben neki és törvényes utódainak a magyar nemességei adományozta a „losonci" előnévvel. GAÁR VILMOS DR. Györszigeten, 1862 május 6-án született. Győrött végezte kü'zépiskolai S a gyöíi jogakadémián, valamint a budapesti tudományegyetem jogi fakultásán Főiskolai tanulmányait, amelyeknek befejeztével ügyvédi pályára lépett. 1885-től kezdve Sopronban ügy véd jelül tösködö'ii s miután a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság elölt ügyvédi vizsgát telt, 1888-ban Sopronban nyitott ügyvédi irodát. Kiterjedi praxisa melleit szerkesztője volt a Sopron cimü hetilápnak s a felső kereskedelmi iskolán a jogi és nemzetgazdasági tárgyak tanára. Tevékeny részt vett a társadalmi életben is, s mint a Férfidalkör elnökének s a Soproni Irodalmi Kör főtitkárának Sopron város megmagyarosilása körül is jelentős érdemekéi szerzett. 1894 ben az ügyvédi pályái a birói szolgálattal cserélte lel s mint albirá, ;i budapesti kii", törvényszékhez neveztetett ki. Egy évvel később segédtitkári rangban az igazságügvminisziériumbau kapót) szolgálati beosztási. L900-ban budapesti kir. törvényszéki biró, 1907-ben budai.esii kir. ítélőtáblai biró, L91 l-ben pedig kir. kúriai biró lett. Már ügyvédkorában is több jogi dolgozatot adott ki a hazai szaklapokban, különösen a polgári perjog köréből merítvén témáit. Mint törvényszéki biró a „Biztosításról" irt nagyobl) monográfiát, 191 l-ben pedig közrebocsátotta Í52