1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - Vármegyei törvényhatóságok által választott tagok - báró Pap Géza dr.
nősen nagy érdeme, hogy 5 hivta fel az ország figyelmét a vakok ügyére, a tűzoltóságokra. Több külföldi utat is tett e kérdések tanulmányozására. A Balaton-vidék fellendítésében alig is van valakinek annyi érdeme, mint neki. ö alapitotta Almádifürdőt s elnöke is lett a fürdő-részvénytársaságnak. Neki sokban köszönhető Balatonfüred felvirágzása, ö volt mint kép\iscl("), ;i balatonmellóki vasút törvényjavaslatának előadója. Alapitója s elnöke a Balatoni Szövetségnek. Vezető szerepet játszott a Balneologiai Egyesületben, a Dunántúli Közművelődési Egyesületben. A tűzoltó szövetség évtizedeken át megválasztá elnökévé. Élénk részt vett a párbajellenes mozgalmakban. A gyermekvédelem és gyermeknyaraltatás apostola. A nagyvázsonyi kerület ötször választotta meg képviselőjének, előbb szabadelvüpárti, majd ujpártiés végül függetlenségi programmal. Több község diszpolgára és Veszprém egyik legszebb utcáját nevezték el róla. BÁRÓ PAP GÉZA DR. 1864 júniusban született. Gimnáziumi tanulmányait Nagybecskereken végezte. A jogot Budapesten, Berlinben, Heidelbergben, Parisban és Bécsben (hallgatta. 1887-ben Torontál megye szolgálatába lépett mint közigazgatási ' gyakornok. 1888-ban nyerte el a budapesti egyetemen a jogtudori oimet s ugyanakkor tiszteletbeli aljegyző lett. 1889ben megyei másodaljegyző, 1890-ben tiszteletbeli főjegyző lett s mint ilyen 1891-ben az ügyvédi vizsgát tette le. 1882-ben a torontálmegyei bégaszentgyörgyi kerületben mint szabadéi vüpárti képviselőt választották meg és évek hosszú során át, több cikluson keresztül képviselte a kerületet. A parlamentben hamar feltűnt képességeivel. Nagy népszerűségre tett szert még az ellenzék előtt is és a legnehezebb kérdésekben kellett gyakorta pártja megbízásából kiállania. Előadója volt az izraelita vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatnak. A pénzügyi bizottságban előadója volt sok éven keresztül a földmivelésügyi tárcának. Később tagja lett a delegációnak és itt a boszniai költségvetést referálta éveken 439