1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - A Habsburg-Lotharingiai család teljes koru főhercegei - Frigyes
Részt vesznek minden magyar mozgalomban, ők állanak á magyar társadalom élén s palotájuk ajtajai megnyilnak a magyar társaságoknak. Gyermekeikéi magyarul neveltetik magyarrá és udvaruknál állandóan magyarul beszélnek. 1889-ben nagyon kitünteti magát a kisbéri hadgyakorlatokon és ekkor a pozsonyi V-ik hadtest parancsnokává nevezik ki. 1894-ben táborszernagy lesz, 1905-ben csapatföfelügyelö, 1907-ben pedig az osztrák Landwebr főparancsnoka. Nagy katonai tudásai, buzgalmát és éleslátását I. Ferenc József azzal honorálja, hogy 1910-ben a legmagasabb és legnehezebb katonai hivatali bízza rá: kinevezi az egész hadsereg főparancsnokává. Német, spanyol, porosz, bajor, württembergi ezredek tulajdonosa, ő késziti elő az osztrák-magyar hadsereget arra, hogy egy esetleges háborúban megállhassa a helyét. Bélyei hires vadászterülete, amelyet Albrecht főhercegtől örökölt, találkozóhelye lesz Európa legelőkelőbb urainak; itt látja vendégül Vilmos német császárt is. Vállalja a Magyar Vörös Kereszt Egylet védnökségét és a Magyar Kárpát Egyesület védnökségét, amelyek alatta nyernek soha nem remélt I ül virágzást, őfelsége, aki igen nagyra becsülj Frigyes főherceg tehetségét*és buzgalmai: íegmagasahb rendjeleivel tünteti ki, az aranygyapjas renddel, a Szent István-renddel és a gyémántos katonai érdemkeresztet adományozza neki. Hohenberg Zsófia hercegnő, még mint Chotek Zsófia grófnő az ö udvaránál teljesit társalkodónői tisztet és itt ismerkedik meg Ferenc Ferdinánd trónörökössel is, kinek később feleségé lesz. A világháborúban minden illetékes tényező figyelme ö felé fordulj és öt kérik meg arra, hogy vállalja a hadbaszállt osztrák-magyar hadsereg főparancsnokságának vezetését. Teschenböl irányitja ezeket a nehéz és életbevágóan fontos hadmüveleteket, éjjelt nappallá tevő buzgalommal és a legnagyobb hozzáértéssel. Több ízben tesz személyesen jelentést I. Ferenc Józsefnek, majd IV. Károlynak és Vilmos császárnak is. Előbb vezérezredessé, majd tábornaggyá nevezi ki a felség, aki összes legnagyobb kitüntetéseivel elhalmozza és elnyeri a nemei császártól a Vaskereszt I. osztályát a gyémán tokkal ég a l'our le Merite I. osztályát is. A háborús összeomlás után Svájcba költözik, ahonnan a kommunizmus bukása után jön haza, hogy átvegye magyaróvári hires gazdaságát, amely az ö kezelésében Európa egyik legkiválóbb mintagazdaságává emelkedik, óriási kiterjedésű bélyei uradalmának nagyobb részét elveszik a jugoszlávok, tescheni gyönyörű gazdaságát pedig a csehek. Budapesten lakik, ahol részt vesz a jótékonyság és társadalom mozgalmaiban. Házasságából kilenc gyermek született, akik közül kein") meghalt. Hat leány és egyetlen fia, — Albrecht főherceg — vannak életben. 340