1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Wachtler István

véssél a kommün bukása után, államtitkári hatáskörrel a rend­őri és közbiztonsági ügykör élére került és ezt a szolgálatot látta el az országos főkapitányi állás szervezéséig, amikor az ö ügykörét vette át az országos főkapitány. A budapesti köz­gazdasági egyetemen a közigazgatási jog előadója volt. Több szakmunkája jelent meg, mint: A közigazgatási eljárás; A községi szervezet főbb kérdései; A falu háztartása és köz­életi intézményei; A drágaság igazi oka és a kibontakozás. Régóta tagja Pest vármegye törvényhatósági bizottságának. 1920-ban a főváros törvényhatóságában is helyet foglalt. Több nemzeti irányú egyesületben visel tisztséget, megalapítója sok helyi gazdasági és szövetkezeti intézménynek, többek között a tápiószelei Hangya-Szövetkezetnek. Az 1922. évi nemzetgyű­lési választások során a nagykátai választókerület kép­viselővé választotta egységespárti programmal. Az egységespált szélsőjobboldali csoportjának lelkes tagja s parlamenti beszé­dei, amelyekben főként a szociáldemokratapárt és a szabadkő­művesek ellen intézett támadásokat s amelyeket a mozirende­let védelmében mondott, komoly feltűnést keltettek. Régi ke­rülete 1926-ban egyhangúan választotta képviselőjévé. E mellett tápiószelei ősi birtokán gazdálkodik. WACHTLER ISTVÁN (Nezsider.) 1883-ban született MosonszentJános­ban. Középiskolái elvégzésével a győri bheológia hallgatója volt, majd Szombat­helyen elvégezte a jegyzői tanfolyamot. Mosonszentjános jegyzője lett és sok érdeme van a község fejlesztésében. Szá­mos feltiiilést keltfi cikke jelent meg a. keresztény nemzeti politika érdekében magyar és német nyelven. Tevékeny tagja a Falu^Szövetségnek, a Ka­tolikus Népszövetségnek és több német kulturális egyesületnek. A nezsideri ke­rület választotta meg kormánytámogató pártonkívüli programmal Erényi Ká­rollyal szemben. 309

Next

/
Oldalképek
Tartalom