1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Usetty Béla dr.

kény részt is veti. Az aktiv politikával az 1922-iki választás ide­jén keveset foglalkozott. Tisza Isiván gróf politikájának lelkes liive és Tiszának személyes barátja volt. ugyan, akinek atyja halála után két izben is felajánlották az aradi és aradvármegyei, valamint a csanádmegyei föispánságot, de ö a felajánlott méltó­ságot elháritotta magától. Nem volt Arad városának vagy Ar.nl vármegyének olyan társadalmi, hitéleti vagy kulturális moz­galma, amelyben vezetöszerepet ne játszott volna. Számos éven ál elnöke volt az aradi katolikus körnek és az aradi katolikus hitközségnek és megteremtette az aradi katolikus gimnáziumot, amely az egyetlen magyarnyelvű középiskola Aradon. Disz­elnöke a csanádvármegyei gazdasági egyesületnek, az arad-csa­nádi takarékpénztárnak, igazgatója az alföldi első gazdasági vasútnak, igazgatósági ingja az aradvármegyei gazdásági egye­sületnek, ezenkívül igen sok gazdasági egyesttlel és vállalni ve­zetőségében foglal helyet. A második nemzetgyűlésen a bátto­nyai kerületet képviselte. Ív/ a kerület választotta meg egyhan­gúan 1926-ban is. jóllehet nem volt számlika fellépni s csak a pártkülönbség nélkül megnyilatkozott óhajnak engedett. Az tgyéégsBpárt Ingja. USETTY BÉLA DR. (Budapest déli (III.) lajstromot Lerület.) 1887-ben született Budapesten. Atyja kocsigyártó volt. A középiskola elvég­zése után a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem jogi és államtudo­mányi fakultásai hallgatta és itt szerez­te meg a jogi és államtudományi dokto­rátust, Tanulmányai befejeztével be­járta egész Közép-Európái s különö­sen Angliában, Franciaországban, Svájcban, Olaszországban és Auszt­riában végzett jogi stúdiumokat. Bu­dapesten ii.xiloli ügyvédi irodát. A főváros kommunális és politikai éle­tében élétnk részt vesz. 1919-ben a Wolff-párt elveit vallva let! a ferencvárosi polgárság vezére, majd előbb a Ripka-, később a Kállay Tibor vezetése nlntt álló baipárt egységes klubjához csatlakozott. 1920-ban lelt Ingja n fSváros törvényhatósági bizottságának 8 1926-ban választolta meg a bulapesti déli lajstromos kertüel az egységespárt listáján. 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom