1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Giesswein Sándor dr. - Gömbös Gyula

70 folyamra képesítő felvételi vizsgát s 19.12—13-ban elvégezte a cs. és kir. bécsi hadiiskolát, ahonnan kikerülve 1914-ben a zágrábi XIII. hadtest vezérkari osztályához rendelték szol­gálattételre. A háború kitörése ennél a hadtestnél találta. Hadtestének vezérkaránál, később a 42. és 6. hadosztály­parancsnokságnál, majd a 83. dandárban vett részt a háború­ban. 1916 június 11-én az oknai áttörés alkalmával^ az oroszok egy éjjeli rajtütése folyamán megsérült s a bécsi helyőr­ségi kórházba került. Felgyógyulása után a honvédelmi minisztériumba vezényelték. A. román hadseregnek Erdélybe való betörése előtt, 191/6 őszén, Betegh Miklós kormánybiztos oldalán Erdély evakuálását bonyolitotta le a magyar kor­mány képviseletében. Ebből a szolgálatból került a belügy­minisztériumba, ahol néhai Sándor János volt belügy­miniszter és Perényi Zsigmond báróval együtt «*iz erdélyi menekültek repatriálásának ügyét vezette. Mikor aztán 1917 elején Hazai Samu báró v. honvédelmi minisztert a hadse­reg pótlásügyi főnökévé nevezték ki, vele együtt, Bécsbe került újra s Hazai báró mellett szolgált egészen a forradalom kitöréséig. Ez alatt az. idő alatt, még 1917-ben irta „Die unga­rische Armee" eimü tanulmányát, amelyet különösen a vezér­kari tisztek körében terjesztett s a magyar kormányhoz is eljuttatott. Ebben a tanulmányában, melyet később több hasonló tárgyú követett, az önálló magyar hadsereg felállí­tásának szükségességét hangoztatta. „Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a. forradalomról s az ellenforrada­lomról" cimii füzete szerint, mely 1920-ban jelent meg, közvet­lenül a forradalom kitörése után, november 2-án Tombor és Juliér ezredesekkel, a vörösök későbbi vezérkari főnökeivel egyetemben azt a tervet terjesztette Hazai báró elé, hogy Hazai és a Bécsben időző Andrássy Gyula gróf álljanak az olasz frontról és Franciaországból hazafelé özönlő csapatok élére s ugy vonuljanak be Magyarországba a forradalom megbuktatására, — a tervből azonban nem lett semmi, „nem így volt megírva" — mondja feljegyzéseiben. November 6-án Budapestre érkezett s a hadügyminisztériumban szolgálat­tételre jelentkezett.^ Néhány nap múlva aztán Ballá Aladár zágrábi követ mellé osztották be katonai attasénak. De már december 6-án újra Budapesten volt: a jugoszlávokkal való tárgyalások, bár a legjobb mederben folytak, hirtelen meír­szakadtak, s igy zágrábi megbízatása tárgytalanná vált. Most a hadügyminisztérium hadműveleti osztályában mint a Balkán-csoport vezetője nyert beosztást. Ebben a minőségé­ben a Jugoszláviában tapasztaltak alauián a. Muraköz védel­mét s a demarkációs vonal mentén felállítandó őrcsaoatok megszervezését sürgette. Egv napon aztán Pogánv József, a hírhedt katonatanács elnöke s a vörösök effvik későbbi ^eneralisszimusza felvonultatta a budanesti ,helyőrséget" Bartha Albert akkori hadügyminiszter ellen s ez a látvány ^Mí*' ^ d " e- Vet ír . H ^o^álattól. A hadüírvminisztcrium erkélyéről o is szólni akart a tüntető katonákhoz, de, nem hallgattak meg s mint feljegyzéseiben Írja, ettől a pillanat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom