1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Apponyi Albert gróf

17 mikor a függetlenségi párt kettészakadt, a Kossuth-párthoz csatlakozott, s mint ennek tagja kapott újra mandátumot régi kerületében, Jászberényben az 1910 júniusában lefolyt választásokon. A Kossuth-párt élén. vett most részt az ellenzék harcaiban, amelyek az akkori kormányzati eszközök mellett bizony nem lélekemelő jelenetekhez vezettek a képviselőházban. Kossuth Ferenc 1914-ben bekövetkezett halála után ő lett a párt elnöke. A háború kitörésekor ellenzék és kormány a legélesebb harcban állottak egymással. Most is Apponyi volt az, aki a pártok kibékülését kezdeményezte, hogy a válaszfalak ledöntésével az egész közvélemény egységesen álljon a kormány mögött az országra kény szeri tett harcban. Ez volt a magyar parlament második treuga dei-je, mely az ő nevéhez fűződik. A treuga dei 1916-ig tartott. Ekkor az ellenzék, látva azokat a nagy hibákat amelyek a külügyek és a hadügyek vezetése körül történtek, azt követelte, hogy ez ügyek vitelére neki fokozottal)!) befolyás engedtessék. A király és a kormány hozzájárultak ehhez a követeléshez és az ellenzék Apponyit, Andrássyt és liakovszky Istvánt küldte ki az ellenőrző bizottságába. Az akkori külügyminiszter, Buriáu István báró azonban oly visszataszítóan viselkedett a bizottsággal szemben, amikor az Bécsben megjelent, hogy mind a hárman a képviselőház nyilt ülésén lemondottak megbízatásukról. A harc a képviselőházban most a választójog körül folyt. Apponyi egyike volt az elsőknek, aki a nagy véráldozatók után, amelyeket a magyar nép a háborúban hozott, a választójog demokratikus kiterJ3sztését követelte. Tisza István, a miniszterelnök nen engedett, de mikor 1917 áprilisában megjelent a király kézirata a választójog tárgyában, Tisza pozíciója megrendült és hamarosan távozni volt kénytelen. Az utána következő Eszterházy-kormányban, majd a két háborús Wekerle-kormányban Apponyi kultuszminiszter lett. Vázsonyival együtt távozott a kormányból : 918-ban nyár derekán. A Károlyi rezsim idején teljesen visszavonult a közélettől,' a diktatúra elől pedig menekülni volt kénytelen. A vörösök nem engedték vasúton elutazni a fővárosból: kocsin menekült s egyideig Fejérmegyében s a Dunántúl más vidékein bujdosott, mig végre nagyiehezen sikerült átjutnia a Dunán, eberhardi birtokára; ott élt sokáig a diktatúra összeomlása után is és csak 1919 novemberében jött haza, amikor az ántánt budapesi főmegbizottjának, Sir Clerknek kezdeményezésére megindult kibontakozási tárgyalások jelenlétét nélkülözhetetlenné tették. „Vállalni fogom, amit^ a sors nekem szánt", mondotta haza jöttekor, „ugy, hogy vállalkozásom eredményes is legyen." Mikor pedig megkérdezték, mi a felfogása a keresztény nemzeti irányról, azzal felelt, hogy aki őt ismeri, ismeri ebbeli felfogását is, majd hozzátette: ,,Az én kereszténységem nem ismer sem felekezeti gyűlölséget, sem fajgyűlöletet, az üldözés pedig nem politika." Jeleuléte láthatóan erősebb lendületet adott a kibontakozási tárgyalásoknak, amelyek egy koncentrációs kormány 2