1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Nagy Ernő
128 konferencia tagja, évekem át gróf Apponyi Alberttal együtt képviselte Magyarországot az Unió brüsszeli választmányában. A koalíció bukása után 1910 elejó;i gróf Tisza István felszólítására oly megegyezésre lépett vele, hogy a választások után a munkapárt, a Kossuth-párt és az Andrássy-pávt kooperációba tömörítésével veszik fel a harcot a radikálisok ellen, azonban ezt a tervet a munkapárt óriási többségre jutása tárgytalanná tette. Az 1910-iki választás után a ivossuth-pártbau az obstrakció ellen foglalt állást, azonban ez a felfogás a pártban nem talált visszhangra és amikor az obstrukció kitörése már elhatározott dolognak látszott, lelkiismereti konfliktusba keveredve lemondott a mandátumról, mert egyrészt Justh Gyulával újból egyesülni nem akart, másfelől pedig erkölcsileg lehetetlennek érezte azt, hogy gróf Tisza Istvánhoz, mint az uj hatalom birtokosához álljon. A mandátumról való lemondása akkor országszerte feltűnési keltett. Azóta teljesen ügyvédi gyakorlatának élt s különösen, mint a herceg Esterházy hitbizomány jogigazgalója, fejtett ki széleskörű működést ós ennek keretében a népies kishaszonbérletek alakítása körül szerzett érdemeinek elismeréséül 1913-ban udvari tanácsosi rangot nyert. A legutóbbi választást megelőzőleg a volt szolnoki kerület vidéki részében az akkori jászapáti-i kerületben mozgalom indult meg, hogy újból visszahívják a politikai élet mezejére. Az időközben kettéválasztott kerületnek az a része, melynek Jászladány lett a székhelye, nagy lelkesedéssel egyhangúan választotta meg képviselővé egységespárti programmal. Az egységes kormányzópárt megválasztotta egyik alelnökévé, továbbá elnöke lett a nemzetgyűlés igazságügyi bizottságának s tagja lett a pénzügyi és a közjogi bizottságoknak. JXíigy Ernő (Vásárosmuftényi kerülőt.) Jándon (Beregmegyében) 1871 december 8-án született, régi beregi református nemesi családból. Édesapja negyvennyolcas huszártiszt, jándi református esperes volt. Középiskoláit Sárospatakon, Szatmárt és Iglón végezte, főiskolai tanulmányait pedig a sárospataki akadémián, ahol államvizsgát tett. Tanulmányai elvégzése után közigazgatási pályára lépett. Mint közigazgatási gyakornok kezdte Temesmegyében s 1898-tól kezdve Bereg vármegyében szolgált. Ebben az esztendőben választotta meg Bereg vármegye közönsége aljegyzővé. Később mint másodfőjegyző szolgálta a vármegyét, 1914-ben pedig a vereckei járás főszolgabírója lett. 1919 január 1-től a kommunizmus kitöréséig alispánhelyettes volt. A kommunizmus alatt ott hagyta hivatalát s ellenforradalmat szervezett Beregben, amiért a vörösök elfogtak és halálra Ítélték s csak a vármegye népének szeretete mentette meg a haláltól. Felvitték a fővárosba, ahol a Markó-utcai fogházban helyezték el. Innen véletlenül ki-