1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Letenyei Pál - Lingauer Albin

85 Letenyei Pál. (Zirc.) 1880-ban született Magyarszombathelyen, Veszprém megyében. Mint önálló kisgazda, előljárósági tag és községi közgyám tevékeny részt vett a község ügyeinek vezetésében. A mozgósításkor katonai szolgálatra vonult be, hosszú időt töltött a harctéren, ahonnan mint súlyos sebesült került haza. A Károlyiforradalom alatt minden ténykedése a község belbékéjének megóvására irányult, ami jelentékeny küzdelmek árán sikerült is. A proletárdiktatúra alatt élére állt az ellenforradalomnak, de a vörösök rövid idő alatt legyűrték s karhatalommal szállatták meg a községet. A kommün bukása után ismét kezébe vette a kisgazdatársadalom megszervezését, amely azután a választások alkalmával felajánlotta neki a képviselőjelöltséget. Holitscher Károly volt munkapárti képviselő és Semmelweiss Károly zirci orvossal szemben abszolút többséggel választották meg. Többizben felszólalt a nemzetgyűlésen. A gazdasági és közoktatási bizottság tagja. Lingauer Albin. (Kőszeg.) A győrmegyei Gönyőn született, 1878-ban. Középiskoláit Győrött és Szombathelyen végezte, majd Budapestre jött a jogi egyetemre. Az újságírói pályára lépett és mint kezdő újságíró Jászberényben, később Budapesten, az „Országos Hirlap"-nál dolgozott. 1901-ben a Szombathelyen megjelenő „Vasvármegye" munkatársa, később szerkesztője és tulajdonosa lett. Azóta a „Vasvármegye" a vidéknek egyik legelső napilapja, melynek súlya és tekintélye az egész Dunántúlra kihat, mivel függetlenségét mindenkor féltő gonddal megőrizte. 1898-ban egy hírlapi polémiából kifolyólag súlyos feltételű párbajt vívott Almássy Árpáddal és arcán súlyosan megsebesült. A háború alatt számtalan ütközetben vett részt, a volhyniai, kárpáti és szerb harctereken. Háromszor sebesült meg és utolsó sebesüsülése következtében megrokkant. Már a Károlyi-forradalom alatt annyira küzdött a forradalom ellen, hogy a proletárdiktatúra kikiáltásának legelső napján el kellett menekülnie. Szerbiába menekült, ugyanabba a városba, amelynek a háború végefelé parancsnoka volt. Igazságos és emberséges bánásmódját nem feledték el a szerbek és örömmel adtak neki menedéket, sőt — amikor a szerb kormány a volt, magyar tisztet internálni akarta — a szerb városka garanciát vállalt érte. Szerbiából Szegedre ment és tevékeny részt vett az