1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Kolosváry Kiss István - Kontra Aladár - Dr. báró Korányi Frigyes

77 Kolosváry Kiss István. (Kiskunhalas.) Született Kiskunhalason Pest megyében, ahol atyja gaz­dálkodó s a kerület képviselője volt. Középiskolait ugyanitt végezte. Jogi tanulmányainak befejezése után szülővárosának szolgálatába lépett s annak polgármestere lett. A független­ségi eszmék régi harcosa. Pest vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, a református egyházkerület vezető embere. A nemzetgyűlési választások alkalmával Kiskunhalason Zoltán Imre volt igazságügyminiszterrel szemben kisgazdapárti pro­grammal mintegy 2000 szavazattöbbséggel képviselővé válasz­tották. Tagja az igazságügyi, közigazgatási és naplóbiráló­bizottságnak. Kontra Aladár. (Budapest, V. választókerület.) Született Zámolyon, Fejér vármegyében 1877-ben. A gim­náziumot Székesfehérváron és Nagykőrösön, a teológiát Buda­pesten végezte. 1907 óta a III. kerületi (óbudai) ref. egyház lelkésze, a pesti ref. egyházmegye tanácsbirája. A nemzeti és keresztény irányzatot szolgáló cikkei már a háború előtti évek­ben jelentek meg A Célban, a Protestáns Szemlében és vidéki katolikus lapokban. 1913-ban „Magyarok romlása" cimen a zsidókérdéssel és a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó röpiratot irt. A háború alatt az olasz és román fronton, utoljára Ukrá­niában volt az 5-dik honvéd lovashadosztály tábori lelkésze. Az általános választásoknál Budapest V. választókerülete válasz­totta be a nemzetgyűlésbe 8000 szótöbbséggel a keresztény nemzeti egyesülés pártjának programmjával. Fővárosi bizott­sági tag. A nemzetgyűlés jegyzője. A kivándorlási naplóbiráló és számvizsgáló bizottság tagja. Dr. báró Korányi Frigyes. (Komárom.) Tolcsvai báró Korányi Frigyes dr. atyai ágon többszázados orvosi család leszármazottja. Anyai ágon egyenes leszármazottja tolcsvai Bónis Sámuelnek az 1848-iki kormány igazságügyi államtitkárának s a szabadságharc alatt Kossuth kormánybiz­tosának, valamint tolcsvai Bónis Ferenc kuruckapitánynak, kit Lipót császár Wiener-Neustadtban fejeztetett le. Született 1869 június 21-én. Középiskoláit a kegyestanitórend buda­pesti főgimnáziumában elvégezve, egyetemi tanulmányait a budapesti kir. tudományegyetem jogi fakultásán, majd a heidel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom