1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dr. Homonnay Tivadar
64 • viselkedett s megszerezte kétszeresen az összes legénységi kitüntetéseket. Tiszthelyettessé léptették elő s mint arany vitézségi érmest királyi parancsra küldték haza a harctérről. Böhm Ermolli tábornok kedvenc katonája volt. Az adonyi kerület kisgazdapárti programmal képviselőjévé választotta. Tagja a kivándorlási, véderő és naplóbiráló-bizottságnak. Dr. Homonnay Tivadar. (Budapest XII. választó kerület.) 1888 május hó 3-án Kalocsán született. Iskoláit Győrött és Szabadkán végezte. A jogi pályára lépett, a budapesti tudomány egyetemen 1911-ben doktorrá avatták. 1919-ben az államvasutak szolgálatába lépett. Bár politikával nem foglalkozott, a magyar vasutasság benne látta vezérét. A kommunizmus idején a szociáldemokrata párthoz tartozó vasutasokat a keresztény szocializmus eszméjének nyerte meg. Állásától ellenforradalmi működése miatt felfüggesztették és igy menekülnie is kellett. Budapestről azonban nem távozott, hanem a fővárosban bujdosott, hogy a vasutasokkal az érintkezést fenntartsa. A proletárdiktatúra megdöltével megalakította a kert sztény szocialista vasutasok szakosztályát, melynek elnöke is lett. Friedrich István miniszterelnöksége alatt a Budapesten lévő ántánt-missziókhoz húsznál több küldöttséget vezetett, a magyar nép ,azon elhatározását nyilvánítandó, hogy Magyarország feldarabolásába soha bele nem] nyugszik és továbbá, hogy keresztény és nemzeti Magyarországot akar. 1919 október 27-én vasutas testületből 10,000 főnyi küldöttséget vezetett a várba Clark ántánt-megbízott elé, mikor is olyan beszédet mondott, hogy annak szövegét Clark Parisba a béke konferenciára is elküldte. Az elnöklete alatt álló Vasutasok Országos Egyesülete és a Keresztény Közlekedési Blokk rendezte az országos tiltakozást a vasutak bérbeadása ellen, valamint a bojkott elhárítása ügyében. A nemzetgyűlési választásokon keresztényszociális programmal az ország legnagyobb, a budapesti XÍI-ik, választókerületében (37,642' választó) több ellenjelölttel szemben 3000 általános szótöbbséggel képviselővé választották. Fővárosi törvényhatósági bizottsági tag. Mint képviselő a nemzetgyűlésen több izben szólalt fel az álfami alkalmazottak és a munkásság gazdasági és társadalmi helyzetének javítása érdekében. Ő indokolta és terjesztette be a botbüntetés életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatott 1920. évi június hó 22-én.