1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Képviselőház - I. Magyarországi képviselők - Pál Alfréd - Pálffy Sándor gróf

249 szépirodalom terén szerzett érdemeit méltatta a Petőfi-társaság, amikor 1893-ban tagjává választotta. Az 1901. évi választáskor Tiszalökön győ­zött Korniss Ferenc volt képviselővel szemben. Jelentős szerepet ját­szott az 1903-i obstrukció alkalmával és különösen azóta lett népszerű, mikor 1903. július havában az ismeretes Szapáry-Dienes-ügyben letette a Ház asztalára a megvesztegetésére szánt tízezer koronát. 1904-ben az „Egyetértés" főszerkesztője lett. Az utolsó két választáson Tiszalökön választották meg. 1910-ben 1334 szavazatot kapott, mig ellenfele Dömötör Ernő 894-et. •"'""' PÁL ALFRÉD. (Nemzeti munkapárti. — Ökörmező kerület.) Született Budapesten az 1877. évben. A jogot a budapesti, bécsi, strassburgi és berlini egyetemeken végezte. 1891. évben Nógrád vár­megye főispánja által közigazgatási gyakornokká s miután időközben az államtudományi államvizsgát letette, 1899-ben tb. szolgabiróvá neveztetett ki. 1900-ban az államtudományok tudori fokát nyerte el s Máramaros vármegye törvényhatósága szolgabiróvá választotta meg. Ugyanezen évben megnősült, feleségül vette Bölöny Blankát. 1901-ben a jogtudományok tudorává avattatott fel és egyhangúlag árvaszéki ülnökké választatott meg. Ugyanezen évben az általános tisztújításon az ökörmezői járás főszolgabírójává lett megválasztva, amely minőség­ben nemcsak a közigazgatás rendezése, purifikációja által szerzett jelentékeny érdemeket, hanem az elhanyagolt úthálózat fejlesz­tése és a pusztító hegyi patakok szabályozása által is nagyban előmozdította a gondjaira bizott járás érdekeit. Majdnem 9 évi műkö­désének tartama alatt nemcsak járási székház és számos községház épült, nemcsak több uj iskola és óvoda szerveztetett, hanem egy modern járási kórház felépítéséhez szükséges anyagi eszközök is biztosíttattak. A máramarosi közművelődési egyesület ökörmezői járás igazgatója, az ökörmezői állami elemi iskolák gondnokságának és az ökörmezői r. kath. templombizottság elnöke. 1909-ben Máramaros­megye főispánja azzal ismerte el érdemeit, hogy tb. főjegyzővé nevezte ki, mig 1910-ben a kerület egyhangú bizalma a képviselő­házba küldte. PÁLFFY SÁNDOR GRÓF. (Nemzeti munkapárti. — Dunaszerdahely kerület.) Született 1861. október 15-én, Géza gróf és Erdődy Gizella grófnő házasságából. A katonai pályára lépett és mint az 5. huszárezred szá­zadosa vonult szolgálaton kívüli viszonyba. Cs. és kir. kamarás. Neje Batthyány Erzsébet grófnő csillagkeresztes hölgy. A képviselőháznak most első izben tagja, nemzeti munkapárti programmal. A választáson Pálffy 1246, Battiay Dezső 1129, Szerdahelyi Henrik 61 szavazatot kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom