1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Képviselőház - I. Magyarországi képviselők - Andrássy Gyula gróf

147 ANDRÁSSY GYULA GRÓF. (Pártonkívüli 67-es. — Nagymihály kerület.) Néhai Andrássy Gyula gróf, volt miniszterelnök és külügyminiszter ifjabb fia, született 1860. június 30-án. Tanulmányait befejezve, a diplomáciai pályára lépett s a konstantinápolyi és berlini nagykövetségeknél mint attasé működött. A 4. sz. huszárezred tartalékos hadnagya. 1884-ben a csikszentmártoni választókerület szabadelvüpárti programmal országgyűlési képviselőjévé választotta. 1893-ban a Wekerlekabinet megalakulása után, Hieronymi Károly belügyminisztersége alatt államtitkárrá neveztetett ki, Tisza Lajos gróf halála után pedig elfoglalta a Felség személye körüli miniszteri tárcát. A kormánynak 1895. január 15-én bekövetkezett lemondása után élénk részt vett az egyházpolitikai reformjavaslatok végleges elintézésében. A Bánffy-kormány alatt ő és Tivadar bátyja voltak az összeférhetetlenségi kérdés körül támadt mozgalom zászlóvivői. 1898. végén, az obstrukció alatt, a Tiszalex benyújtása után ő is kilépett a szabadelvüpártból és csatlakozott a disszidensekhez. Nagy szerepe volt a pártközi megegyezés létrejöttében és Csáky Albin gróffal együtt ő volt megbízva azzal, hogy a pártközi megegyezés feltételeit Bánffy báróval közöljék. Bánffy lemondása után visszatért a többi disszidenssel együtt a szabadéivüpártba. 1898-ban az Akadémia levelező tagjává választotta, 1899-ben v. b. 1.1. lett. 1896-ban, miután megvált a miniszteri tárcától, megírta „A kiegyezésről" szóló nagy munkáját, melyben Deák Ferenc alkotásának lényegét fejtegeti ugy történelmi, mint politikai szempontból. Müvét a Tudományos Akadémia a Bródy-féle 6000 koronás díjjal koszorúzta meg. Még nagyobb feltűnést keltett második történelempolitikai munkája, mely „A magyar állam fenmaradásának és alkotmányos szabadságának okai" cimen jelent meg. Az országházban 1904. november 18-án lefolyt események után elsőnek lépett ki a szabadelvüpártból. Az 1905. évi választások eredménye az ellenzéki koalíció többségre jutása volt, mely a Tiszakormány lemondását vonta maga után. Ekkor Ő Felsége elsőnek hivta meg magához és megbízást adott neki, hogy a pártoknál a válság megoldása tekintetében tájékozódjék s ezen küldetéséből kifolyólag a válság folyama alatt mint homo regius több izben jelent meg Ö Felségénél, A nagy politikai változáskor az uj Wekerle-kabinetben a belügyi tárcát vállalta el s első dolga volt, hogy a Fejérváry-aera embereit hivatalaikból eltávolítsa. Belügyminisztersége alatt az alkotmánybiztositó törvényeket vitte legelőször keresztül, majd a választóreformot készítette elő. A pluralitás alapján álló javaslathoz azonban nem tudta a függetlenségi párt többségének hozzájárulását megnyerni. Az 1909. évi hosszas válság alatt ismét komoly miniszterelnök-jelölt volt, de katonai program mját a király nem tette magáévá. A nemzeti munkapárt megalakulása után száztagú pártját, az alkotmánypártot feloszlatta. Maga pártonkívüli 67-es programmal vállalt ismét mandátumot. Az 1910-iki választáson egyhangúlag lett a nagymihályi kerület képviselője.