1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Főrendiház - IV. Az evangélikus református, továbbá az ágostai hitvallású evangélikus és az unitárius egyház méltóságai, illetve hivatalnokai - Prónay Dezső báró - Laszkáry Gyula

35 méltóságot 1896-ban újra elnyerte, de 1900-ban leköszönt róla, s ez alkalommal a vaskorona-rend I. osztályát kapta. Valóságos belső titkos tanácsos 1893-ban lett. (Budapest, IV., Angol királynő-szálloda. — Alsózsolca.) PRÓNAY DEZSŐ BÁRÓ, az ág. ev. egyház egyetemes világi főfelügyelője. Született Budapesten, 1848. október 22-én. Középiskolai tanulmá­nyait magánúton, a szülői háznál, a jogot a pozsonyi jogakadémián végezte. 1869-ben a berlini, majd a lipcsei egyetem előadásait hallgatta, 1871-ben pedig a budapesti egyetemen jogtudorrá avattatott. Ugyanez évben a fehér-komáromi evangélikus esperesség felügyelőjévé választa­tott, majd 1874-ben a dunántúli szuperiníendencia világi felügyelője lett. Ugyanezen évben a nyitramegyei verbói kerület országgyűlési kép­viselővé választotta. Ghyczy Kálmánnak pénzügyminiszterré történt ki­neveztetéséig a középpártnak volt tagja, azután pedig pártonkívüli lett. Atyjának 1875-ben bekövetkezett halálakor egyidőre visszavonult a po­litikától, s átvéve hitbizományi birtokai kezelését, gazdálkodott. 1878-ban Bosznia és Hercegovina okkupációja alkalmával Pestmegye közgyűlé­sén Földváry alispánt védte, aki az előfogatok előállítására vonatkozó kormányrendelet teljesítését megtagadta. 1882-ben a gyöngyöspatai kerület választotta meg országgyűlési képviselővé, s ekkor a közjogi ellenzékhez csatlakozott. Radvánszky Antal báró, ágostai evang. egyházi főfelügyelő halála után ennek helyére Prónay Dezső báró választatott meg. 1887-ben függetlenségi programmal a békéscsabai kerület képvi­selője lett, a következő választásokon azonban már nem lépett fel. Kiváló részt vett a közelmúltban lefolyt nemzeti ellenállás munkájában a főrendiházban is, de különösen Pestvármegye közgyűlésein, ahol az ellentállás vezére volt. 1910-ben a két részre szakadt függetlenségi pártnak egyesülésén munkálkodott közre. (Budapest, V., Bálvány-utca 20. — Ácsa, u. p. Acsakürt.) LASZKÁRY GYULA, a dunáninneni ág. ev. egyházkerület felügyelője. Született 1839. október 11-én Alsónyéken, mint ősrégi nemesi család sarja. Középiskolai és jogi tanulmányait mint magántanuló végezte el, ez utóbbit Hunfalvy Pál és Csengery Antal vezetése alatt. Résztvett az 1858-59-iki budapesti tüntetéseken, s egy alkalommal leg­jobb barátját, Forinyákot, mellőle lőtték agyon. Már 20 éves korában nagy szerepe volt Hontmegyében a pátens elleni mozgalomban. 186Í­ben átvette romhányi birtoka kezelését. Nógrádban a megyei politikai és közélet egyik vezetőférfia. 1871-ben nőül vette néhai Tihanyi Ferenc temesi gróf leányát. Egyházfelügyelő és megyei bizottsági tag, s ezen 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom