1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Képviselőház - I. Magyarországi képviselők - Rudnay Béla - Rudnyánszky György - Sacelláry György - Sághy Gyula

263 RUDNAY BÉLA. (Nemzeti munkapárti. — Korpona kerület.) 1857 okt. 2-án Szenicen, Nyitramegyében született. A jogi tanul­mányokat Budapesten végezte, majd 1878-ban Nyitramégye tb. aljegy­zője lett. Mint tartalékos hadnagy vett részt Bosznia okkupációjában. Hazatérve, szolgabírónak választották meg, s nemsokára főszolgabíró lett. Mint megyei főszámvevő Nyitrára került, majd főjegyzője lett megyéjének. 1892-ben választották meg először képviselővé szabad­elvüpárti programmal. A kilencvenes években a belügyministériumhoz kapott meghívást s nemsokára budapesti rendőrfőkapitány lett. A koalí­ciós korszak előtt nyugalomba vonult. A munkapárt programmja alapján választották meg. Ellenfele Czobor László pártonkívüli volt. Rudnay 1776, Czobor 1290 szavazatot kapott. RUDNYÁNSZKY GYÖRGY. (Nemzeti munkapárti. — Verbó kerület.) A nyitramegyei Nagybodokon született 1875. május 12-én. Közép­iskoláit a kalocsai jezsuitarend és a budapesti piaristarend főgimná­ziumaiban, egyetemi tanulmányait pedig Bécsben, Berlinben és Buda­pesten végezte. Katonai kötelezettségének mint az 1. sz. ulánusezred önkéntese tett eleget. Miaván két esztendeig szolgabiráskodott, közben atyja felsőatraki birtokát fejlesztette mintagazdasággá. Kerületének mandátumát 1906-ban az alkotmánypárt, az idén a munkapárt pro­gramja alapján nyerte el egyhangú választással. SACELLÁRY GYÖRGY. (Nemzeti munkapárti. — Dorogh kerület.) Született 1856. február 5-én Budapesten. Kereskedelmi akadémiai tanulmányai után a földhitelintézet kötelékébe lépett, honnan később, mint titkár, az osztrák-magyar államvasuttársasághoz mentát. Utóbb ön­álló bank- és gabonabizományi üzletet alapított, amelylyel akkor ha­gyott fel, mikor politikai pályára készült. Élénk tevékenységet fejt ki a társaséletben és a közjótékonyság terén, 1901-ben a doroghi kerület választotta meg szabadelvű programmal, s azóta az 1906—10-iki cik­lust kivéve, ezt a kerületet képviseli. Vaszary Mihály 702 szavazatával szemben 1368 szóval választották meg. SÁGHY GYULA. (48-as Kossuth-párti. — Somorja kerület.) 1844. május 8-án született a borsodmegyei Edelény községben. A gimnáziumot Egerben és Esztergomban, a jogot pedig a budapesti és heidelbergi egyetemeken végezte el és 1866-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Már két évvel később, alig huszonnégy éves korában a győri

Next

/
Oldalképek
Tartalom