1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.

Főrendiház - XII. Az Ö Felsége által élethossziglan kinevezett és a főrendiház által élethossziglan megválasztott főrendiházi tagok - Esterházy Ferenc gróf id. - Fejérváry Géza báró

107 séget fejtett ki. 1869-ben országgyűlési képviselő és 1871-ben Vasmegye főispánja lett. A Deák-párt törhetetlen hive volt. Az 1875-iki fúzió alkalmával állásáról lemondván, a Lipót-rend középkeresztjével tüntette ki a király. 1876-ban szabadelvüpárti képviselővé választatott, de Bosznia megszállása idejében a mérsékelt ellenzéki párt politikájára tért. 1892-ben Szombathelyen egyhangúlag választották meg nemzetipárti programmal, mely pártból az egyházpolitika miatt 1894-ben kilépett. 1897-ben kineveztetett a főrendiház tagjává, 1900-ban pedig valóságos belső titkos tanácsossá lett. Ugyancsak 1900-ban lett a főrendiház alelnöke; e méltóságáról 1906. szeptember 16-án köszönt le, s ez alkalommal aFerencz József-rend nagykeresztjét kapta. (Budapest, VIII., Pannónia-szálloda. — Ólad, p. Szombathely.) ESTERHÁZY FERENC GRÓF, id. Született 1823. október 13-án, a család ifjabb, cseklészi ágából származik. Katonai nevelést nyert és a hadseregben mint tiszt szolgált. A főrendiháznak Wekerle első miniszterelnöksége idejében lett tagja. A politikai életben nem igen szerepelt. Neje Esterházy Amália grófnő. 1902-ben valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki Ő Felsége. (Pozsony, koronázási dombtér 1.) FEJÉRVÁRY GÉZA BÁRÓ. Josefstadtban, 1833. március 15-én született. A bécsújhelyi katonai akadémiát elvégezvén, 1851-ben hadnagy, a következő évben pedig már főhadnagy lett. Ez időben a hadi iskolát látogatta, melyet sikeresen elvégezvén, huzamosabb ideig volt a vezérkarhoz beosztva. 1859 elején kapitány lett, s mint vezérkari kapitány a francia-osztrák-olasz háborúban oly hősies magatartást tanúsított, hogy a Jegmagasabb katonai érdemrendet, a Mária Terézia-keresztet kapta Ö Felségétől. 1860-ban kamarási méltóságot nyert. Miután 1864-ben részt vett a schleswig-holsteini háborúban, 1865-ben őrnagy lett és a Felség szárnysegéde. E minőségben az 1866-iki hadjárat alatt ismételten nagyfontosságú szolgálatokat tett. 1868-ban alezredessé neveztetett ki a 32. sz. gyalogezredben, majd pedig a 72. sz. íartalékezred parancsnoka lett. 1872-ben mint dandárparancsnok átlépett a honvédséghez és nemsokára a honvédelmi minisztériumhoz államtitkárnak nevezte ki a király. Már 1862-ben az osztrák bárói méltóságra emeltetett. A schleswig-holsteini háború után Bécsben nőül vette Biedermann nagybirtokos leányát. 1875-ben a honvédség szervezése körül szerzett érdemei elismeréséül a Szent István-rendet és a magyar báróságot nyerte, melynek folytán a főrendiház tagja lett. 1878-ban vezérőrnagygyá neveztetett ki, 1882-ben a Szent István-rend középkeresztjét és még ugyanez évben a titkos tanácsosi méltóságot kapta. Nem sok időre altábornagy lett és e rangban 1884-ben, a morvavölgyi nagy gyakorlatok alkalmával, a honvédhadosztályt vezette. Ugyancsak 1884-ben honvédelmi miniszternek neveztetett ki és a szolgálaton kivüli viszonyba lépett. 1886-ban, időközi választáson, és 1887-ben, az általános választások alkalmával, Budapest I-ső kerülete bizta meg képviseletével. 1887-ben Ö Felsége