1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Főrendiház - I. A felséges uralkodóház teljes korú főhercegei - Ferenc Ferdinánd

2 1898-ban betegségéből teljesen fölépülve tért vissza a dél­szaki vidékről, mire 6 Felsége 1898. március 29-én kelt leg­felsőbb elhatározásával öl legfőbb hadúri főhatósága alá he­lyezte (»zur Disposition des Allerhöchsten Oberbefehls«). Ez állásában a legfőbb hadúr legelső és közvetlen közege s helyettesíti az uralkodót, annak rendeletére a nagy had­gyakorlatok alatt szemlét tart egyes hadcsapatok fölött és elnököl a katonai értekezleteken. Ugyancsak 1898-ban a kassai 6. tüzérezred tulajdonosa lett. 1898. december 2-án a katonai érdemkeresztet kapta. 1899. április havában a király budapesti tartózkodása alatt ő is eljött a magyar fő­városba, ahol mint a trón jövendő örökösét ünnepelték, fo­gadta a minisztereket, a képviselőház elnökségét és a magyar közélet legkiválóbbjait és megnyerő modorával elragadod mindenkit. 1899. május i-én lovassági tábornokká lépett elő. Az ugyanez évi csehországi hadgyakorlatok alkalmával ö Felsége jelenlétében mint hadtestparancsnok szerepelt s ezek befejezése után a budapesti 4. hadtestnek a dunai flottillával való együttes gyakorlatait vezette. 1902-ben a sasvári had­gyakorlatoknál az egyik tél parancsnoka volt, míg 1903-ban ö Felségét képviselte a temesmegyei nagygyakorlatokon. Mindez alkalmakkor gyors, mindamellett higgadt s megfontolt intézkedéseivel tűnt ki. Elénk érdeklődéssel viseltetik a poli­tikai életnek minden egyes mozzanata, valamint az ipar és gazdaság iránt; ausztriai birtokain gyönyörű mintagazdaságai vannak, fővédnöke több ipari és mezőgazdasági egyesületnek. Jeles jogász, kitűnően ért a mükertészethez és építészethez. 1900-ban ö Felsége képviseletében jelen volt a porosz jubi­leumi ünnepségeken Berlinben, mely alkalommal a porosz fekete sas-rend lovagjává avatták ; 1901-ben Viktória angol királynő temetésén, [902-ben VII. Edvárd angol király meg­koronázásán, 1910-ben pedig temetésén szintén képviselte ő Felségét. Orosz lovassági tábornok, az orosz bugi 26. dragonyos­ezred és a porosz poseni 10. dzsidásezred főnöke, á la suite a porosz királyi Ferenc császár testöi gránátos-ezredben, a szász királyi 17. ulánusezredben és a német tengerészetben, a bajor királyi 2. számú nehéz lovasezred és a spanyol királyi 12. számú lovasezred ezredese és tulajdonosa

Next

/
Oldalképek
Tartalom