1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Képviselőház - A képviselőház tagjai - Szilassy Zoltán
431 az indemnitási javaslatra is kiterjesztették. Május i-én beállott a költségvetésen kívüli állapot. A szabadelvüpárt egy része Apponyi vezetése alatt nemzeti vívmányokat, a másik része pedig, Tiszával az élén, erélyes rendszabályokat követelt. Június 16-án beadta lemondását, kísérve az összes pártok elismerésétől. Visszavonult rátóti birtokára és a Házban sokáig nem jelent meg. 1903 augusztusában ő Felsége meghívására ö is elmondta véleményét a válság megoldására nézve, szeptem— bérben pedig a kilences-bizottság elnöki tisztét töltötte be. Az 1904. november 18-i események miatt mandátumáról lemondott ; kerülete újra felkérte a jelöltségre és. időközben a Ház feloszlattatván, az általános választásoknál újra megválasztotta. 1905 tavaszán, valamint az 1905—6-i válság során többször ama politikusok közt volt, kiknek véleményét a király kikérte. 1906. március 24-én szentgotthárdi választói előtt tartott beszédében pálcát tört a Fejérváry-kormány felett, élesen ostorozva különösen a vezérlő-bizottság akkoriban történt feloszlatását. Két héttel rá bekövetkezvén a békés kibontakozás, kerülete újra megválasztotta. 1906. májusában belépett az alkotinánypártba, amelynek feloszlásáig elnöke volt. 1910-ben mint pártonkívüli 67-es került a Házba. Szilassy Zoltán (Temesmegye, Kisbecskerek kerület) 1864. május 9-én született Léván. Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban befejezvén, a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el. Előbb mint a Lipthay-féle uradalom gazdatisztje működött, majd 1885-ben a magyaróvári gazdasági akadémiához tanársegéddé nevezték ki, amely állásában 1892-ig működött. Ez idő alatt egyúttal a Mezőgazdasági Szemle főmunkatársa és a Mosonmegyei Gazdasági Egyesület titkára is volt. 1892-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ügyvezető-titkári állására kapott meghívást, a következő évben pedig szerkesztő-titkárrá lépett elő. mely állását ma is betölti. Számos nagyobb utazást tett a külföldön ; bejárta Svájcot, Német- és Fiam iaországot, Angliát, Szerbiát és Bulgáriát : 1893-ban egy magyar gazdatársaságot vezetett ki a chicagói világkiállításra. Sok érdeme van a szövetkezeti ügy terén.