1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Képviselőház - A képviselőház tagjai - Nyáry Alfonz báró - Nyegre László

374 számba járt dolgozni. 1893 január 2-án megnősült. Harminc éves koráig sok küzdésben, szenvedésben volt része, míg szorgalmával odáig jutott, hogy most 130 holdas birtok tulajdonosa. Volt községi előljáró, helyettes bíró, öt éven át községbíró. 1901-ben törvényhatósági bizottsági tag, 1904-ben az állandó választmány tagja lett. Tagja a járási mezőgazdasági bizottságnak és a vármegyei földadó-bizott­ságnak. A földmivelésügyi és az igazságügyi miniszter által kinevezett gazdasági szakértő. Az 1910-i általános válasz­tásokon a csurgói kerület függetlenségi és 48-as gazdapárti programmal képviselővé választotta. Nyáry Alfonz báró (Hontmegye, Szálka kerület) 1871. szeptember 6-án Ipolyságon született. Középiskolai tanulmányai elvégzése után jogot hallgatott; Budapesten tett államtudományi, Kolozsváron jogtudományi államvizs­gát. Tartalékos hadnagy a 2. dragonyos-ezredhen. Hont­megye szolgálatába lépett s mint árvaszéki elnök vált meg 11 megyétől 1910 tavaszán. A bolgár tiszti-kereszt tulaj­donosa. A szálkai kerület nemzeti munkapárti programmal választotta meg képviselőjévé. A közigazgatási és a víz­ügyi bizottság tagja. Nyegre László (Máramarosmegye, Huszt kerület) 1857-ben Huszton született. A középiskolát Máramarosszigeten végezte, ugyanott jog- és államtudományi vizsgálatot tett ; azután előbb a máramarosszigeti királyi ügyészségnél mint gyakornok, 1878-tól pedig Máramarosmegyénél mint szolga­bíró, 1884-töl mint főszolgabíró működött. Élénken részt vesz a megyei életben isTelnöke a máramarosmegyei gazda­sági egyesületnek, tagja a megyei közigazgatási bizottságnak. Az 1901. év augusztusában Máramarosszigeten rendezett és országos érdeklődést keltett háziipari és gazdasági kiállítás­nak elnöke volt. Erős tevékenységet fejtett ki a megyében uralkodó gazdasági válság orvoslására és a nyomorúságban sínylődő szegénysorsú nép állapotának kedvezőbbé tételére

Next

/
Oldalképek
Tartalom