1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Képviselőház - A képviselőház tagjai - Fodor Kálmán - Földes Béla

273 képviselővé szülővárosa választotta meg Molnár Jenő volt Justh-párti képviselővel szemben. A vízügyi bizottság tagja. Fodor Kálmán (Nyitramegye, Galgóc kerület) 1849 január 2-án született ('sejtén. Középiskolai tanulmányait Nyitrán végezte, azután pedig Budapesten megszerezte az orvosi oklevelet. Pöstyénben régibb idő óta mint a fürdő igazgatója és vezető főorvosa működik és nagy érdemei vannak a fürdő hírnevének emelése körül. Vármegyei törvényhatósági bizottsági tag s jelentékeny részt vesz a vármegye életében. Az országos közegészségügyi tanács rendkívüli tagja. A würt­tembergi Frigyes-rend 11. osztályának, a toszkánai nagy­hercegi házi-rendnek tulajdonosa, a bolgár Sándor-rend lovagja. Az 1905-i általános választások alkalmával a galgóci kerület szabadelvüpárti programmal választotta meg a néppárti jelölt­tel szemben. Ugyanez évben csatlakozott az alkotmánypárthoz. [906-ban és 1910-ben régi kerülete újra megválasztotta. A nemzeti munkapárt híve. A számvizsgáló bizottság tagja. Földes Béla (Szatmármegye, Nagybánya kerület) 1848 szeptember 25-én született Lúgoson. A gimnáziumot Temesváron és Pesten, a jogot Bécsben, Budapesten és Lipcsé­ben végezte. Hazatérve, sűrűn bocsátotta közre közgazdasági. közlekedési vonatkozású cikkeit. 1872-ben a fővárosi statisztikai hivatal szaksegédjévé és igazgatóhelyettesévé nevezték ki, mely minőségben a fővárosi statisztika több fontos ágát szervezte. ' [873-ban a nemzetgazdaság és pénzügytan tanárát helyettesí­tette a budapesti kereskedelmi akadémián és ugyanott a keres­kedelmi történet tanára lett. 1874-ben magántanári képesítési nyert a budapesti egyetemen ; 1876-ban a Budapesten tartott nemzetközi statisztikai kongresszus titkára és az országos statisztikai tanács tagja lett ; ugyanez évben a budapesti kereskedelmi kamara levelező tagjává választották ; 1879-ben a nagyváradi jogakadémiához nevezték ki. de ez állását már 1880-ban odahagyván, a budapesti kereskedelmi akadémián a nemzetgazdaságtan és pénzügytan rendes tanára és a buda­Sturui-fóle Országgyűlési Almanach, 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom