1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.

Főrendiház - I. A felséges uralkodóház teljes korú főhercegei - Lajos Salvator

7 nyosezredhez tették át. Utóbb alezredes lett a 4. tiroli császár­vadászezredben, majd pedig ezredes és a 6. dragonyosezred pa­rancsnoka ; 1902. novemberében vezérőrnagy, 1903-ban a 10. lovasdandár parancsnoka lett; 1907-ben a bécsi lovashad­osztály parancsnokává és ugyanez év május havában altábor­naggyá nevezték ki. A 15. huszárezred tulajdonosa ; ezredes a 16. porosz királyi huszárezred suitejében. Aranygyapjas vitéz. 1890. július 30-án egybekelt Mária Valéria főhercegnővel, ő Felsége ifjabb leányával. E házasságból kilenc gyermek szár­mazott. Lajos Salvator főherceg toszkanai herceg. 1847. augusztus 4-én Firenzében született mint II. Lipót toszkanai nagyherceg harmadik fia. Atyját, aki ismert politikai okoknál fogva 1859-ben elhagyta Olaszorszá­got, Csehországba követte és az Elba melletti Brandeisban nevelkedett. Atyja halála után örökölte ez uradalmat; azon­kivül Mallorca spanyol szigeten csodaszerü kéjlakot építtetett, melyet Miramarenck nevezett el. Szenvedélyes utazó lévén, ismételten nagy tengeri utakat tett ; többször járt Amerikában. 1881-ben meglátogatta a melbournei kiállítást s Amerikán át tért vissza. Utazásairól több müvet írt, melyeket önkészítette rajzokkal díszített. Müvei: »l'm die Welt, ohne zu wollen«, l'agebuch. (Wien und YVürzburg 1882) ; e munka három kiadást ért meg és száz eredeti rajzot foglal magában ; továbbá : »l)ie Yachtreise in den Syrten«, »Bizerta«, »Cypern«, »I)ie Kara­wanenroute von Aegypten nach Syrien«; e két utóbbi angol nyelvenis megjelent; »LosAngeles« (Dél-Kalifornia leírása) és »Die Balearcn. in Wort und Bild gcschildert« (1885, öt kötet). Az utóbbi években is élénk irodalmi működést fejtett ki. Úti­rajzai közül kiemelendök még »Kamleh«, »Alborah«, »Bougicy« és »Helgoland« című munkái. Mindé müvekben a főherceg mint kiváló rajzoló irodalmi dolgozatait hangulatos rajzokkal kisen. 1865 °ta ezredesi rangot tölt 1 e a hadseregben. 1867-ben arany­gyapjas vitéz és az 58. számú gyalogezred tulajdonosa lett. Állandóan San-Roccoban Trieszt mellett tartózkodik, vissza­vonulva a közügyektől és kizárólag tanulmányainak élve. Mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom