1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Főrendiház - II. A latin és görög szertartású római katolikus egyháznagyok - Városy Gyula - Szabó János
17 kanonikaszemlét. Ö Felsége 1894 november 9-én gyulafehérvári és fogarasi érsekké és metropolitává nevezte ki, a pápa pedig 1895 március 18-án az érseki székre helyezte. Beiktatása Balázsfalván 1895. május 26-án ment végbe. Érseki pásztorkodása alatt négy főegyházmegyei és egy érseki tartományi zsinatot tartott Balázsfalván. A főegyházmegye területén hat templomot szentelt fel s több leikészetben tartott kanonikaszemlét. A bukaresti román tudományos akadémia és a román történeti társaság tiszteletbeli tagja. Városy Gyula kalocsai érsek 1846. augusztus 13-án született Zomborban. A gimnáziumot 1858—1866 között Kalocsán, a teológiát 1866-tól 1870-igBudapesten és 1873-tól 1875-ig a bécsi felsőbb papképző-intézetben végezte. 1870-ben Csonoplyán volt segédlelkész. 1875-ben érseki levéltárnok, egy évvel utóbb szentszéki jegyző, majd a kalocsa-főegyházmegyei érseki könyvtár igazgatója. 1880ban a kisebb papnévclöintézet aligazgatója s az érseki líceumnak helyettes, majd rendes tanára. Ugyanekkor nevezte ki a pápa tiszteletbeli kamarásává. 1883-ban szentszéki ülnök és a középiskolai tanárvizsgáló bizottság tagja, 1886-ban zsinati vizsgáló és bekebelezett teológiai doktor; 1887-ben a kalocsai nagyobb papnevelő kormányzójává neveztetvén ki, egyben címzetes kanonokká is lett, 1888-ban pedig javadalmas kanonokká nevezték ki; 1889-ben a babolchai apátság címét kapta és 1892-ben Császka érsek oldalkanonokjává s a tiszai kerület föesperesévé, 1898-ban pápai prelátussá és a budapesti központi papnevelöintézet igazgatójává lett. 1901. november i-én székesfehérvári püspökké, 1905. október 17-én kalocsai érsekké nevezték ki. 1906. április 5-én a titkos tanácsosi mélté>ságot kapta. A pestmegyei sárközi ármentesítő társulat elnöke. A katolikus központi kongruabizottság tagja. A közjogi és törvénykezési, valamint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság tagja. Szabó János szamosujvári g. k. püspök Biharban született 1836-ban. Tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd a teológiai pályára lépett. Aránylag gyorsan haSturm-féle Országgyűlési Almanach. 2