1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Zalamegye - Dobrovics Milán - Zichy Aladár gróf - Eitner Zsigmond

395 Letenye. Dobrovics Milán (függetlenségi és 48-as). Az 1906. május 23-án megtartott pótválasztáson ellenfele, Bosnyák Géza, visszalépvén, egyhangúlag nyert mandátumot. A képviselő­háznak most tagja elsöizben. Életrajzi adatai hiányzanak. Nagykanizsa. Zichy Aladár gróf (néppárti). Zichy Nándor gróf másodszülött fiául született a fejérmegyei Nagylángon, 1864. szeptember 4-én. Gimnáziumi tanulmányait részint magánúton, részint Budapesten végezte, a jogot pedig a strassburgi, innsbrucki és budapesti egyetemeken hallgatta. Ezután katonai kötelezettségének tett eleget, s a hadseregben tartalékos huszárhadnagyi rangot nyert, majd pedig Haliéba ment az ottani gazdasági akadémiára. Két izben hosszabb tanulmányutat tett Európában. 1893-ban visszatért Magyarországba és nőül vette Hunyady Imre gróf és Győry Feliczitás grófnő leányát, Henriettet. Még ugyanez évben a főrendiház tagja lett, s ugyancsak 1893-ban megkapta a kamarási méltóságot is. A főrendiházban két izben a jegyzői tisztet töltötte be. Képviselővé 1896-ban választották meg Nagykanizsán, s azóta e kerületet képviseli a néppárt pro­gramjával, amelynek 1903-ban, Zichy János gróf lemondása után, elnökévé választatott. Az elmúlt országgyűlés nagy nemzeti küz­delmeiben való részvétele, valamint a vezérlőbizottságban való szereplése osztatlan elismeréssel találkozott és országszerte nép­szerűséget szerzett nevének. Az 1906. április 10-én megalakult Wekerle-kabinetben a király személye körüli miniszteri tárczát vállalta el. Budapest, VIII., Sciiovszky-tér 2. Szentgrót. Eitner Zsigmond (függetlenségi és 48-as). 1861-ben Sümegen született. Családja Zala vármegyében mindig nagy szerepet játszott, igy nagyatyja meleg baráti viszonyban élt

Next

/
Oldalképek
Tartalom