1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.
Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Vasmegye - Laehne Hugó - Batthyány Zsigmond gróf
385 Kőszeg. Laehne Hugó (függetlenségi és 48-as). Született Sopronban, 1871-ben. Középiskoláit részben atyjának soproni tan- és nevelőintézetében, részben pedig a lőcsei főreáliskolában végezte. A magyaróvári gazdasági akadémiát elvégezve, több nagy uradalomban folytatott gyakorlatot, mig 1899-ben az „Aradmegyei Gazdasági Egyesület" titkárává választotta. Ezt az egyesületet Laehne csakhamar ugy felvirágoztatta, hogy tagjainak száma 160-ról 2000-re emelkedett. 1900-ban megválasztatott az Aradmegyei Gazdasági Egyesület igazgatójává, s mint ilyen rövid négy év alatt több mint hatvan, a kisgazdák érdekeit szolgáló szövetkezetet alapított és szervezett Aradmegyében. Az ö kezdeményezésére épült fel 1903-ban a gazdasági egyesület nagy székháza, amely a maga nemében egyedül áll az országban. Ugyancsak 1903-ban Darányi Ignácz, volt földmivelésügyi miniszter megbízásából nagyobb tanulmányutat tett Németországban, melynek eredményéről egy jelenleg sajtó alatt álló nagy munkában számol be. A belterjes mezőgazdaság, különösen a szarvasmarhatenyésztés előmozdítása körül is munkásságot fejtett ki, 1903-ban Aradon „Vajtermelö Központ"-ot létesített. Az 1905-iki választások alkalmával Kőszeg város függetlenségi párti elvek alapján küldötte fel az országgyűlésre, az idei év április 30-án pedig egyhangú választáson nyert újból mandátumot. Budapest, IV., Veress Fálné-utcza 30. — Arad. Muraszombat. Batthyány Zsigmond gróf (függetlenségi és 48-as). Elsőszülött fia hasonnevű apjának és Erdődy Johanna grófnőnek és testvére Batthyány Tivadar grófnak. Szentgróton, Zala vármegyében, 1856. október 29-én született. Tanulmányai befejeztével katonai szolgálatba állott, de a tényleges szolgálatból mint honvéd főhadnagy a szolgálatonkivüli állapotba lépett át. Azóta Vasmegyében, Csendlakon földbirtokos. 1904-ben a főrendiháznak örökös jogon tagjává lőtt. A muraszombati kerületben az 1905-iki általános választások alkalmával disszidens program alapján óriási 25