1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Szebenmegye - Gresskowítz Vilmos

349 események miatt belépett a függetlenségi pártba és 1905-ben valamint 1906-ban is e párt programjával régi kerületében, Nagy­károlyban egyhangúlag választatott meg. Közéleti és politikai sze­replését mindig erős hazafias érzés jellemezte. Budapest, Vili., Reviczky-utcza 6. — Nagykároly. Somkut. Teleki Pál gróf (alkotmánypárti). A fiatal magyar főúri generáczió kiváló tehetségű és tudományos készültségü tagja, 1879. november 1-én született a fővárosban. Ugyancsak itt, a piaristák főgimnáziumában végezte középisko­láit, valamint egyetemi tanulmányait is, melynek befejeztével 1903. deczeniberében a politikai tudományok doktorává avatták fel. Egy esztendeig 1901-ben a magyaróvári gazdasági akadémiát is hall­gatta, 1902—1903-ban pedig asszisztens volt a budapesti egyetem földrajzi intézetében. Előszeretettel foglalkozik földrajzi tanulmá­nyokkal, de irt több szocziologiai és biológiai értekezést is. Már 1899-ben, alig húszéves korában nagysikerű felolvasást tartott a Magyar Földrajzi Társaságban „Korszakok az ázsiai felfedezé­sek történetében" czimmel. Tudományos értekezései a „Földrajzi Közleményekében és a „Huszadik Század"-ban láttak napvilágot, s ugyancsak megjelent nyomtatásban „Az elsődleges államkelet­kezés"-ről tartott tudori értekezése is. A politikában Andrássy Gyula gróf irányának követője, és a disszidensek programjával nyert az 1905-iki általános választások alkalmával egyhangúlag mandátumot a nagysomkuti kerületben; kerületét a szabadelvű­párttól hódította el. A múlt év februárjában, a képviselőház meg­alakulásakor korjegyzői tisztet töltött be. Az idei évben régi kerü­lete mint az alkotmánypárt tagját, újból megválasztotta. Budapest, V., József-tér 7. Kereszténysziget. Gresskowítz Vilmos Szebenmegye. (alkotmánypárti). Született 1870-ben. Jogi tanulmányait részben külföldön, részben Kolozsvárt végezte, azután önkéntesi évét szolgálta le, melynek elteltével tartalékos huszárhadnagyi rangot nyert. Tanulmányai

Next

/
Oldalképek
Tartalom