1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Szatmármegye - Földes Béla

347 évben újból régi kerülete választotta meg egyhangúlag. A zár­számadás-vizsgáló bizottság tagja. Budapest, IV., Eskü-ut 3. Nagybánya. Földes Béla (függetlenségi és 48-as). Lúgoson, Krassó vármegyében született 1848. szeptember 25-én. Középiskolai tanulmányait Temesvárt és Budapesten, a jogot a bécsi, budapesti és lipcsei egyetemeken végezte. Már mint jogász előszeretettel viseltetett a nemzetgazdaságtan iránt és e tárgynak abban az időben legnevesebb tanárait hallgatta. Tanulmányai be­fejeztével hazatérve, számos közgazdasági és közlekedésügyi dolgozatot irt, melyekben sok, ma már megvalósított eszmét vetett felszínre. 1872-ben a fővárosi statisztikai hivatal helyettes­igazgatójává nevezték ki, s mint ilyen a főváros statisztikájának több ágát szervezte. 1873-ban a budapesti kereskedelmi akadé­mián a nemzetgazdaságtan és pénzügytan helyettes, a kereske­delemtörténetnek pedig rendes tanára lett, egy évvel később pedig az egyetemen magántanárrá habilitáltatott. 1876-ban a Budapesten tartott nemzetközi statisztikai kongresszus titkára volt, még ugyanez évben a Budapesti Kereskedelmi Kamara leve­lező tagja és az Országos Statisztikai Tanács tagja, 1879-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia nemzetgazdasági és sta­tisztikai bizottságának tagja lett. Ugyancsak 1879-ben állását a nagyváradi jogakadémia tanári állásával cserélte fel, de már a következő évben visszatért a kereskedelmi akadémia nemzet­gazdaságiam és pénzügytani rendes tanszékére. Még ez évben lett a budapesti tudományegyetem jogi karán a statisztika tanára és több külföldi egyetemi katedrára is meghívást nyert. 1881-ben az M. T. Akadémia nemzetgazdasági bizottságának előadója lett. 1889-ben a statisztika rendes tanárává, Kautz Gyulának az Osztrák-Magyar Bank kormányzójává történt kinevezése után pedig a nemzetgazdaságtan és pénzügytan rendes tanárává nevez­tetett ki. 1893-ban az Akadémia levelező, 1903-ban rendes tagjává 1895-ben az „Institut International de Statistique", 1891-ben a „British Economic Association" tagjává választotta. Tagja ezen­kívül az „Union internationale de droit penal"-nak és a Magyar Jogászegylet börtönügyi bizottságának is. Résztvett számos köz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom