1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - III. Választókerületek megyék szerint - Baranyamegye - Tolnay Lajos ifj. - Gróf Somssich Tihamér

251 Közép-Európában utazásokat tett. Az 52. sz. gyalogezred tarta­lékos hadnagya. A sásdi kerület 1905-ben választotta követévé függetlenségi programmal. A múlt országgyűlés megalakulásánál kör­jegyzői funkcziót teljesített. Jelenleg Sásd egyhangúlag megnyilvá­nult bizalma folytán ismét tagja a Háznak. Pártjának egyik jegyzője. Budapest, VII., Kerepesi-ut 42. — Sásd. Siklós. Tolnay Lajos ifj. (függetlenségi és 48-as). Budapesten, 1872. július 1-én született. Középiskoláit a főváros­ban, s egyetemi tanulmányait is a budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte. Egyetemi évei befejezte után a meteorológiai intézet asszisztense lett. Ezután majd minden évben mint a magyar csillagászat képviselője vett részt a külföldi kongresszusokon. 1897-ben Amerikában tett nagyobb tanulmányutat. 1898-ban az ógyallai csillagdát vezette. Első hazánkban, aki a léghajózással tudományos szempontból foglalkozik. 1902-ben ő szervezte az egyetlen magyar léghajóstársaságot, a „Magyar Aero-Club"-ot, a melynek „Turul" nevű léghajójának kapitánya. A nemzetközi tudományos léghajózási komissziónak 1903 óta titkári állását tölti be. A tudományos léghajózásról nagyobb munkát, ezenkívül a bel- és külföldi folyóiratokba számos tudományos czikket és értekezést irt. A képviselőháznak, mint Siklós egyhangúlag meg­választott képviselője, most tagja elsőizben. Egyik jegyzője a füg­getlenségi pártnak. Szalánta. Gróf Somssich Tihamér (függetlenségi és 48-as). Kadarkuton, Somogymegyében, 1877. szeptember 3-án született. Atyja a függetlenségi érzelmeiről ismeretes Ödön gróf volt. Gim­náziumi tanulmányait a budapesti piarista-rend főgimnáziumában végezte, s ugyanitt tett érettségi vizsgát is. Önkéntesi évének leszolgálta után aktiváltatta magát és 1894-től 1901-ig mint had­nagy szolgált a 16. huszárezredben. 1901-ben Vay Olga grófnőt vette el és kilépett a katonaságtól. Társelnöke a magyar védő­egyesületnek. A szalántai kerület mandátumát Vajay Istvánnal szemben heves küzdelem után 400 szótöbbséggel nyerte el. Jegy­zője a függetlenségi pártnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom