1906–1910. évi országgyűlés A magyar országgyülés. A főrendiház és a képviselőház tagjainak életrajzi adatai. Budapest, 1906.

Képviselőház - I. Törvényhatósági joggal felruházott városok - Wekerle Sándor

207 elején egészsége helyreállítása czéljából huzamosabban tartózko­dott Egyptomban, ahonnét április közepén felépülten tért haza. Budapest, VI., Rózsa-utcza 61. Temesvár város. Wekerle Sándor (alkotmánypárti). Született Moóron, Fejérmegyében, 1848. november 14-én. Atyja Lamberg gróf uradalmában gazdatiszt volt. Középiskoláit 1859-ben a székesfehérvári főgimnáziumban végezte s 1867-ben kitűnő sikerrel tett érettségit. Jogot a budapesti egyetemen hallgatott. 1870. óta a pénzügyminisztérium szolgálatában állott, ahol 1874-ben fogalmazó lett s pályáján gyorsan haladt előre. Eközben a tudományegyetemen mint a pénzügyi és közigazgatási jog ma­gántanára habilitáltatta magát. Csakhamar a minisztérium elnök­ségének titkára, 1881-ben osztálytanácsos, 1884-ben pedig czim­zetes miniszteri tanácsos lett, s a III. osztályú vaskorona-renddel tüntettetett ki. 1886-ben a pénzügyminisztérium államtitkárává neveztetett ki. Közben az Országos Bank igazgatójává is meg­választották, azonban ezt az állást nem fogadta el. Nemsokára a bobrói választókerület országgyűlési képviselőjévé választotta. Az 1887-iki választásokkor a nagybányai és bánátkomlósi választó­kerületekben nagy lelkesedéssel választatott meg országgyűlési képviselővé. Ugy akkor, mint 1892-ben is, a nagybányai mandá­tumot tartotta meg. 1889. április 9-én a Tisza-kabinetben a pénz­ügyminiszteri tárczát vállalta el, amelyet a Szapáry-kabinet meg­alakulásakor újra elvállalt. 1891-ben a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal, 1892-ben pedig az I. osztályú vaskorona­renddel tüntettetett ki. 1892. május 10-től július 16-ig ideiglenesen a kereskedelemügyi miniszter teendőit is ellátta. Pénzügyminisz­tersége alatt befejezte a vasúti és íöldtehermentesitési kölcsönök konvertálását, továbbá a regáleügy rendezését és az italmérési adó behozatalát vitte keresztül. 1892. november 24-én, a minisz­terelnökségről lemondott Szapáry Gyula gróf helyére, miniszter­elnökké neveztetett ki, a pénzügyi tárczát azonban továbbra is megtartotta. Mint miniszterelnöknek és pénzügyminiszternek rend­kívül érdeme van az államháztartás egyensúlyának végleges helyreállitásában, a költségvetési deficzit eltüntetésében, az uj aranyvalutára való áttéréssel együttes valutrendezésben, a pénz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom