1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Somogyi Aladár - Somssich Tihamér gróf
217 megyei németújvári kerület választotta meg 1901-ben néppárti programmal a régi képviselővel, Roscnberg Gyulával szemben és 1905-ben és 1906-ban ismét elnyerte e kerület mandátumát. A Házban többször felszólalt, kivált igazságügyi és kivándorlási kérdésekben, ismételten mint a néppárt hivatalos szónoka. A kivándorlási bizottságnak előadója volt. Tagja az igazságügyi és a közgazdasági bizottságnak. Somogyi Aladár, Jász-Nagykún-Szolnokmegye, Törökszentmiklós kerület 1874. január i-én született. Középiskoláit Nagykikindán, a jogot a budapesti egyetemen végezte, ahol jogtudori okl< is kapott. Ugyancsak Budapesten tett ügyvédi vizsgát és azóta a fővárosban ügyvédkedik. Jeles vívó és lövő. Az 1905-i általános választások alkalmával a törökszentmiklósi kerület függetlenségi programmal megválasztotta. A Kúria megsemmisítette a választást passzív választói jog hiánya miatt (nem volt választói lajstromba felvéve), de úgy az ennek folytán kiírt, valamint az újból bekövetkezett megsemmisítés után kitűzött választáson is elnyerte a mandátumot a törökszentmiklósi kerületben, amely 1906-ban az általános választások alkalmával egyhangúlag választotta meg. A naplóbíráló-bizottság tagja. Somssich Tihamér gróf, Baranyamegye, Szalánta kerület 1877. szeptember 3-án született a somogymegyei Kadarkúton. Középiskoláit a piaristák budapesti főgimnáziumában végezte el, ahol 1894-ben érettségi vizsgálatot tett. Azután katonai szolgálatba lépett. A 16. számú huszárezrednek volt önkéntese Budapesten ; önkéntesi évének letelte után aktiváltatta magát és szolgált 1894-től 1901-ig Budapesten, amikor megvált a katonai szolgálattól. A Budapesti Magyar Védőegyesületnek szervezésében tevékenyen részt vett és társelnöke az egyesületnek. Az 1906. évi általános választások alkalmával a szalántai kerület választotta meg képviselőjévé függetlenségi és 48-as programmal. A függetlenségi párt egyik jegyzője. A naplóbíráló bizottság tagja.